Koronavírus: rekordon a magyar halálozás, jönnek az újabb szigorítások

Ezt olvasta már?

Holnap lemond az olasz miniszterelnök

A tájékoztatás szerint Conte kedd reggelre kabinetülést hívott össze, amelyen tájékoztatja minisztereit a döntéséről. A Reuters brit hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó, magas rangú illetékes...

Ursula von der Leyen nekiment az AstraZenecának

A brit-svéd érdekeltségű vállalat pénteken jelentette be, hogy gyártási gondok miatt 60 százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az első negyedévben az Európai Uniónak szánt...

Megkezdődött az online Világgazdasági Fórum, váratlanul Putyin is bejelentkezett a programba

A szervezők tervei szerint mintegy kétezer résztvevő vitatja meg, hogy a kormányok és a vállalkozások miként tudják kivezetni a világot a jelenlegi világjárvány válságból...

Jakab Ferenc: nem rossz a kínai vakcina, nem kell tőle megijedni

Továbbra is működik a Koronavírus-kutatási Akciócsoport, aminek Jakab Ferenc a vezetője, ezzel kapcsolatban az ATV Heti Napló című műsorában azt mondta: elsődleges céljuk, hogy...

Csehországban a hét végén továbbra is gyorsan nőtt az új koronavírus-járványban elhunytak száma, míg az igazolt fertőzések számának növekedése az utóbbi napokban lelassult. Hosszabb idő után mérsékelten csökkent a kórházban kezeltek száma is. Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő reggel megjelent kimutatásokból kitűnik, hogy vasárnap estig a koronavírus szövődményeiben elhunytak száma 111-gyel 3429-re emelkedett. Az elhalálozások napi száma gyakorlatilag az egész múlt héten jóval száz felett mozgott.

Az új igazolt fertőzések száma vasárnap 6542 volt, ami 760-nal kevesebb, mint az előző vasárnap. A hétvégi szabadnapokon azonban általában a szűrések száma is jóval alacsonyabb, mint a munkanapokon. A napi igazolt fertőzések növekedése azonban már néhány napja lassúbb, mint korábban.

A hét végén hosszabb idő után mérsékelten visszaesett a kórházban kezeltek száma is. Vasárnap este a kórházakban 7370 beteget kezeltek, néhány tucattal kevesebbet, mint szombaton. Közülük 1156 beteg állapotát minősítették súlyosnak az orvosok.

Csehországban jelenleg több mint 180 ezer az aktív fertőzöttek száma. Március elejétől, a járvány kirobbanásától kezdve eddig majdnem 350 ezren fertőződtek meg, az esetek mintegy 80 százaléka októberre esik. A betegségből kigyógyultak száma a statisztikák szerint 158 ezer.

A fertőzés terjedési rátája a legfrissebb nem hivatalos adatok szerint vasárnap 1,1 volt, és az új óvintézkedések egy héttel ezelőtti bevezetése óta mérsékelt csökkenést mutat. Roman Prymula volt egészségügyi miniszter korábban azt mondta, hogy az óvintézkedéseken a hatóságok akkor lazítanak, ha ez a mutató 0,8-ra csökken.

Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke vasárnap azt mondta, hogy az óvintézkedéseken a hatóságok csak akkor lazítanak, ha az új igazolt fertőzések napi száma háromezer alá csökken. Hamácek úgy véli, hogy a november 20-ig érvényes szükségállapotot újra meg kell majd hosszabbítani.

Csehországban jelenleg korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és sportrendezvények. Egy kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos meghatározott kivételekkel – egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségügyi probléma miatt – nem hagyhatják el lakhelyeiket.

- Advertisement -
- Advertisement -

Legfrissebb a témában

Koronavírus Magyarországon: megjelent a keddi napi adat

Cikk mentése Megosztás Az elmúlt 24 órában 89 új áldozatot követelt Magyarországon a koronavírus-járvány, és 459 új fertőzöttet...

Ezekkel a helyekkel lett szegényebb Budapest a Covid miatt

Rengeteg SAJT!!! Ha eddig sose sikerült szépen rántanod a húst Szinte hihetetlen,...

Kiadós ebéd: a város egyik legjobb fish & chipse egy pláza aljában

Szupergyors pasta! Fantasztikus desszertek A palacsintás verzió még váratott magára ...

Teszteltük a vegán ebédmenüt kínáló éttermeket

Húst hússal A debreceni mazsolás csirkét még 100 éve is ették a Hajdúságban ...
- Advertisement -

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -