Koronavírus: már közel 40 millió fertőzöttet azonosítottak globálisan a járvány kezdete óta

Ezt olvasta már?

A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint a fertőzöttek száma tegnapról mára körülbelül 340 ezer emberrel nőtt, a halálos áldozatoké pedig 5000 fővel. A gyógyultak száma közel 200 ezer. 

A legtöbb fertőzött az Egyesült Államokban található továbbra is, ahol már 8,105 ezer ember esett át a fertőzésen, 219 ezren vesztették az életüket és 3,22 millióan meggyógyultak. 

Indiában, a második legfertőzöttebb országban a fertőzöttek száma 7,43 millió, 113 ezren haltak meg és 6,524 millióan gyógyultak meg. 

Müller Cecília, Magyarország országos tisztifőorvosa úgy fogalmazott tegnap, hogy „nem szabad belefáradnunk a járványba,” hiszen legalább annyi van még előttünk belőle, mint mögöttünk.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában