Koronavírus: Magyarország újabb szigorításokat mérlegel, a csehek meghosszabbították a szükségállapotot

Ezt olvasta már?

A koronavírus-járvány második közel-keleti hullámának veszélyére figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint az országok csak a korlátozások gyors szigorításával és megelőző intézkedések végrehajtásával kerülhetik el a tömeges halálozásokat – írja az MTI.

Ahmed al-Mandhari, a WHO térségbeli igazgatója kairói sajtótájékoztatóján aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a régióban egyes országok enyhítenek a védekezésen. Az alapvető járványügyi intézkedéseket – a közösségen belüli távolságtartástól a maszkviselésig – továbbra sem gyakorolják kellőképpen az emberek, erről árulkodnak a régió túlzsúfolt kórházai is – mondta.

A térségben több mint 3,6 millió ember fertőződött meg a koronavírussal, és több mint 76 ezer halt meg a fertőzés következtében az elmúlt kilenc hónapban. Ezzel kapcsolatban Mandhari arra figyelmeztetett: legalább ennyi – ha nem több – ember élete forog kockán, ezért mielőbbi cselekvésre van szükség.

Előző héten az újabb koronavírus-fertőzéses esetek több mint 60 százalékát Iránból, Jordániából és Marokkóból jelentették. A mutatók szintén magasak Pakisztánban és Libanonban is, ahol korlátozásokat vezettek be a héten. A legtöbb napi halálesetet Jordániában, Tunéziában és Libanonban jelentették.

A helyzet Iránban a legsúlyosabb a térségben, ahol az „egekbe szökött” az új esetek száma, a kórházak megteltek. A napi halálesetek számát illetően az elmúlt két hétben hatszor is megdőlt a rekord a perzsa államban, ahol már több mint 43 ezren haltak meg a fertőzés következtében, a legtöbben a Közel-Keleten. A halálesetek növekvő száma arra kényszerítette az iráni kormányt – amely vonakodott korlátozásokat bevezetni azok gazdasági hatása miatt -, hogy szigorítson a korlátozásokon a fővárosban, Teheránban és más nagyobb városokban. A járvány azonban egylőre nem mutatja az enyhülés jeleit Iránban.

A koronavírusjárvány-helyzet súlyosbodott Tunéziában is. Faiszal Ben Szálih egészségügyi főigazgató mindazonáltal arról számolt be, hogy enyhítettek a korlátozásokon annak érdekében, hogy megpróbáljanak „óvatosan együtt éljenek” a vírussal, miután tisztségviselők arra a következtetésre jutottak: a vesztegzár „megöli a gazdaságot és katasztrofális társadalmi következményekkel jár”.

A WHO regionális igazgatója óvatosan üdvözölte a készülő, hatásosnak ígérkező oltóanyagokról szóló híreket, mindazonáltal úgy vélekedett, hogy még messze van a járvány vége.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában