Kijött a friss lista: íme a 100 leggazdagabb magyar

Ezt olvasta már?

A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány szerint

Mészáros Lőrinc lett a leggazdagabb magyar, akinek tavaly év végén 480 milliárd forintos vagyona volt, 60 milliárddal több, mint egy évvel ezelőtt.

Mészáros Lőrincet Csányi Sándor OTP-vezér követi a második helyen 420 milliárddal, az ő vagyona nem gyarapodott tavaly, elsősorban az OTP részvényárfolyamának gyengélkedésének köszönhetően.

Idén először került fel a dobogóra Felcsuti Zsolt, a géptartozék gyártó MPF Holding többségi tulajdonosa Gattyán Györgyöt szorította egy hellyel hátrébb: Felcsuti vagyonát 345 milliárdra, Gattyánét pedig 320 milliárdra becsülték a kiadvány szerkesztői.

A kiadvány becslései és számításai szerint az ország első száz emberének összvagyona a válság és a pandémia ellenére sem csökkent, 2021-ben elérte a 6223, 5 milliárdot.

A növekedés egy év alatt megközelítette a 637 milliárd forintot. 

Érdekesség, hogy míg két évtizeddel ezelőtt a “bekerülési küszöb” mindössze 2,3 milliárd forint volt, az idei első százba viszont már legkevesebb 12,7 milliárd forinttal lehetett csak bekerülni.

Idén mindössze négy új szereplő jelent meg a listán. A hazai létesítmény fenntartási piacon ismert Kis-Szölgyémi Ferenc, a naperőmű üzletben érdekelt Lugos Roland, a a Masterplast társtulajdonosa, Ács Balázs és az Indotek résztulajdonosa, Hermann Kamilla.

Címlapkép: MTI/Bodnár Boglárka

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában