Két nap alatt kipucolja a koronavírust egy orrspray

Ezt olvasta már?

Az Indiában lezajlott humán kísérletek utolsó fázisának eredményét a Lancet című tudományos folyóiratban publikálták. A kontrollcsoporthoz képest a nitrogén-monoxidot tartalmazó szert használóknál az orr vírusterhelése jelentősen csökkent. Ez azért is fontos, mert ez a kórokozó elsődleges belépési pontja.

Az indiai gyógyszergyártó, Glenmark Pharmaceuticalsszal egy kanadai farmakológiai vállalattal közösen fejlesztette ki az antivirális orrsprayt. A légutak és az erek tágítására már régóta alkalmaznak nitrogén-monoxidot a gyógyászatban, a kutatások bebizonyították, hogy antimikrobális hatással is bír, képes elpusztítani mind a baktériumokat, mind a vírusokat. 

A tanulmány szerint a tesztelésbe 300 igazoltan koronavírussal fertőzött oltott és oltatlan személyt vontak be. Az alanyok a betegség kezdeti fázisában enyhe tüneteket produkáltak. Az előírás szerint a készítményt egy héten keresztül napi hat alkalommal kellett használniuk. A szert használók már három nap után negatív tesztet produkáltak, a placebót alkalmazó kontrollcsoportnak ez egy hétbe telt.

Az új orrspray mindössze 48 óra alatt 99 százalékkal csökkentette a vírusterhelést. Mellékhatásról nem számoltak be, csak enyhe irritációt említettek néhányan, közvetlenül a befújás után. A vizsgálat a delta és az omikron variáns terjedése idején zajlott. Bár az eredmények biztatóak, arról egyelőre még nem közöltek adatokat, hogy mennyire sikerült megállítani a vírus tovább terjedését a szervezetbe, vagy hogy a betegség előrehaladottabb fázisában mennyire hatékony a készítmény – írja a Gizmondo

(Borítókép:  Florian Gaertner / Getty Images)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában