Jakab Ferenc: nem rossz a kínai vakcina, nem kell tőle megijedni

Ezt olvasta már?

Továbbra is működik a Koronavírus-kutatási Akciócsoport, aminek Jakab Ferenc a vezetője, ezzel kapcsolatban az ATV Heti Napló című műsorában azt mondta: elsődleges céljuk, hogy hatásos terápiát, illetve gyógyszerkísérleteket végezzenek, ez március óta történik, valamint az alapkutatással foglalkoznak.

A Sinopharm vakcinájáról szólva elmondta, nem kell megijedni a vakcinától attól még, hogy egy elsőgenerációs oltóanyagról van szó.

Az első és a második klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy nem rossz a vakcina.

„Azt tudom mondani, hogy első- másod és harmadgenerációs vakcinák között van különbség, de a legnagyobb baj, ha elkapjuk a vírust, súlyos betegséget szenvedünk és kórházba kerülünk” – fejtette ki. A virológus arról is beszélt, hogy a vakcinák nem csak az oltottakat védik meg:

ha valaki az oltás után elkapja a vírust, nagy esélye van arra, hogy enyhe lefolyású lesz a betegsége vagy tünetmentesen vészeli át a fertőzést, és nagy esély van arra, hogy nem adja tovább.

Jakab Ferenc elmondása szerint a fertőzésen enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen átesettek antitest szintje gyorsan csökken. Szerinte az oltás akkor is hasznos, ha valaki már átesett a fertőzésen, mert egy sokkal erősebb immunválaszt kaphatunk.

A pécsi-bécsi vakcinafejlesztéssel kapcsolatban elmondta, hogy jól haladnak a munkával. A laboratóriumi kísérletek jelentős részét elvégezték, valószínűleg január végén, február elején kezdhetik az állatkísérleteket. „Nem ez lesz a pandémia megoldása, de törekszünk arra, hogy ha esetleg visszatér ez a kórokozó, legyen mihez nyúlnunk” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet vége a járványnak, azt mondta:

rá fog menni ez az évünk.

„Ahogy az oltás erősödése felfelé megy, szépen vissza lehet szorítani a járványügyi intézkedéseket, de ez még idő” – szögezte le.

Címlapkép: MTI/kormany.hu/Árvai Károly.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában