Irgalmatlan év végi pénzszórásba kezdett a kormány, 10 nap alatt 900 milliárd forintot költött

Ezt olvasta már?

A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

A szombat esti Magyar Közlönyben a Gazdaságvédelmi, valamint a Járvány Elleni Védekezési Alap terhére megvalósított költekezéseket is tartalmazó kormányhatározat jelent meg. Ezek szerint a kormány 445,406 milliárd forintot vont ki a már rég kiürített Gazdaságvédelmi Alapból.

Ezzel a Portfolio gyűjtése szerint már 2984 milliárd forintnál jár az alap terhére megvalósított költségvetési költekezés.

Ami viszont igazán érdekes, hogy az utolsó három ilyen kormányhatározatával összesen 901 milliárd forintot szórt ki a kormány, csupán 10 nap leforgása alatt. Az alap terhére megvalósuló begyorsuló pénzköltés az alábbi ábránkon is látványos (az összes költés 30%-a az utolsó napokban valósult meg):

Vagyis három döntésével, 10 nap leforgása alatt költött el közel akkora összeget a kormány az alapból, mint amennyi eredetileg a fedezetét képezte (923 milliárd forint). A legutolsó költéseivel ezt az eredeti keretösszeget háromszorosan teljesítette túl a kormány.

Az elmúlt napokban látott hatalmas pénzszórás arra utalhat, hogy a kormány már nem aggódik az idei költségvetési hiánycél miatt főleg úgy, hogy most már az augusztus óta jelzett hiánycélsáv (a GDP arányában akkor 7-9%-ot jelzett Varga Mihály) felső határát fogadja el alapforgatókönyvnek. Az elmúlt hetek költekezései fényében fokozatosan igazította a hiánycélt a valósághoz: a 7-9%-os sávból 8-9%-os sáv lett néhány hete, múlt héten pedig egyértelműen 9%-os célszámot mondott Varga Mihály pénzügyminiszter. Ez azt is jelenti, hogy a kormány kihasználta maximálisan az augusztusban magának – megemelt hiánycéllal – teremtett mozgásterét, a kiadások emelésén keresztül. 

Sokkal érdekesebb lesz az idei költségvetésnél a 2021-es büdzsé, ugyanis a nyár óta elfogadott eredeti változat jelentős mértékben változott részben a kormány intézkedései (orvosi béremelés, háziorvosi finanszírozás-emelés, otthontámogatási program, felújítási program, stb.), részben a koronavírus-válság elhúzódó hatásai miatt (itt elsősorban a bevételek fognak hiányozni).

A legnagyobb nyertesek

A szombati kormányhatározat értelmében ezekre a célokra csoportosított át forrásokat a kormány:

  • Az NVTNM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok tőkeemelésére, pótbefizetésére 210,5 milliárd forintot szán a kormány.
  • 41,7 milliárd forint Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházásokra a Miniszterelnökségnek.
  • Az ITM Kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfejlesztések kiadásait 26,5 milliárd forinttal növelte meg a kormány.
  • 22 milliárd forint megy Egyházi közfeladatellátási és közösségi célú beruházások támogatására.
  • A KKM további 20 milliárd forintot kap A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra.
  • Paks II. Atomerőmű Zrt. tőkeemelésére jut 11,4 milliárd forint.
  • 11 milliárd forintot szán a kormány az Egészségipari vállalatok versenyképességének javítására.
  • A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság kap 10,9 milliárd forintot.
  • A Nemzeti Atlétikai Központ megvalósítására 8,9 milliárdot csoportosít át.
  • Aktív kikapcsolódást szolgáló programok, beruházásokra 6 milliárd forintot csoportosít.
  • A Betegápoló Irgalmasrend projektjeinek finanszírozására 5,9 milliárd forint megy.
  • Az Adria Port Zrt. tőkeemelése 5,5 milliárd forintba kerül.
  • Szintén 5,5 milliárd forintot kap a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. tőkeemelésre.

Elköltött további 14 milliárd forintot a kormány a Központi Maradványelszámolási Alapból, itt a legnagyobb kiadási tétel a Belügyminisztériumhoz tartozó rendőri személyi kiadások 6,9 milliárd forint értékben. A Pénzügyminisztérium pedig 295 millió forintnyi összeghez jutott a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság dologi kiadásaira, a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartaléka terhére.

Címlapkép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában