Infláció és 400 forintos euró: ki bírja tovább a bérversenyt?

Ezt olvasta már?

Nagy az infláció, nagy béremelés kell

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a KSH versenyszférára kimutatott ez évi első negyedéves 13,7%-os bérnövekedése mellett sem. Egyrészt nagyon sok kisebb vállalatnál a minimálbér majdnem 20%-os emelkedése sokszázezer ember (papíron) levő bérére hatott. Merem remélni, hogy a munkáltatói teher 4%-os csökkentése fehérített a gazdaságon. Egyes bennfentes hírek szerint a KSH idéntől figyelembe veszi a béren kívüli juttatásokat is, mint például a cafetériát, amely az átlagon is segített.

Valószínű az is, hogy a vállalatok több bónuszt fizettek ez év elején, mint tavaly ugyanilyenkor a 2020-as drámai év után. Mindenesetre, ahogy kevesen értik, hogyan lehet 494 ezer forint a versenyszektori átlagkereset, a 13,7 százalékos átlagemelkedés is nehezen felfogható azoknak, akik nem értik a medián és az átlagbér közötti különbséget. 

A Randstad felmérése szerint a vállalatok 83 százaléka akart bért emelni az év elején, ami több, mint a tavalyi 70 százalék, de mutatja, hogy nem mindenki tért magához a Covid okozta válság után.

A vállalatok kétharmada (65%) 6 és 10% közötti emelést tervezett. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a dolgozók 62 százaléka már az év elején is 10 százaléknál nagyobb emelésre számított, sőt minden ötödik húsz százalékos emelésnél is többre tartott igényt.

Az elvárás alapja a reálbér emelkedésének megszokásán túl természetesen az infláció érzete volt, hiszen néhány rögzített terméken kívül a dolgozók látták a vágtázó árakat.

A fizetés emelésének elvárását alátámasztja a dolgozókban az erősödő, saját pótolhatatlanságukba vetett hitük is. És valóban: az év elején a Randstad felmérése szerint a vállalatok 89 százaléka (azaz kvázi mindenki) szeretett volna létszámot emelni, holott tavaly is 46 ezer emberrel többen mentek nyugdíjba, mint ahány magyar gyerek felnőtt lett. (Akikből sokan, de nem elegen még egyetemre mentek, és nem kezdték meg a dolgozói életüket). Nem jut mindenkinek munkaerő. Érdekes téma az is, hogy a mesterséges intelligencia, a robotizáció, automatizáció miért nem segít a munkaerőhiány leküzdésében, legalábbis egyelőre nem jelentős a hatása nemzetgazdasági szinten.

EU-n kívüli munkavállalók?

Mindenki arról beszél, hogy a kormány könnyítései révén majd az EU-n kívüli munkavállalókkal megoldjuk a kínzó munkaerőhiányt. Bár az ukránok már itt voltak a háború előtt is, a menekültek nagy része azért higanygolyóként vágtatott át Magyarországon. Akik itt vannak, főleg gyerekek és nők pedig ugrásra készen várnak rá, hogy hazamehessenek, sőt sokan vissza is tértek már azokra a területekre, ahol “nem lőnek annyira”. (A magára hagyott otthonuk féltése teljesen érthető).

Sokan pozitívan számolnak be a Fülöp-szigeteki munkásokról (akik beszélnek angolul), vegyes a kép a vietnámiakról (akik két pillanat alatt átvetették magukat a Lajtán). Ha őszinték akarunk lenni, akkor látni kell, hogy a távol-keletiek utaztatása nagyon drágává teszi ezt a kalandot, de ha a kérdés az, hogy megáll-e a gyár vagy drágán tovább megy, akkor azért sok cég egyelőre az utóbbit választja.

Azt pedig tisztán kell látni, hogy a bejövő EU-n kívüli dolgozók között kevés a jól képzett szakember, egyetemet-főiskolát végzettek száma pedig elenyésző.

Nem mondom, hogy mi a Randstadnál nem közvetítünk szerbeket a szolgáltató központoknak, de azért a számuk nagyon alacsony. Érthető ez, hiszen a jól képzettekre lecsap Nyugat-Európa és Észak-Amerika is. A 400 forintos euró semmi esetre sem segít nekünk a szomszédos országokkal szemben a külföldiek idecsábításában, hiszen megkeresett forintjukért egyre kevesebb eurót kapnak.

Érdekes a románok stratégiája. Mindenki tudja, hogy több millió román dolgozik külföldön. Hogyan és kikkel pótolják ők a hiányzó embereket? A Caru’ cu Bere, Bukarest legpatinásabb, 140 éves, több száz vendéget egyszerre kiszolgáló éttermében láttam június elején, hogy a 100 pincér fele külföldi, bangladesinek vagy Srí Lanka-inak tippeltem őket. Azért nem tudtam megkérdezni, mert egy kukkot sem beszélnek angolul. A helyhez („Sörvagon”) illő, pohár sör iránti kérelmemet sem értették. Kihozzák az ételt és beszedik a mosatlant. A rendelésfelvétel, a fizetés a román pincérek dolga. Az ázsiaiak nem beszélnek angolul, nem tudnak Nyugaton dolgozni, ahol ez feltétel, de többet keresnek még a szerény román bérekkel is, mint otthon. 

Akinek drága, menjen!

A magyar béreket illetően a múltkor komoly vitába keveredtem egy német gazdasági szakemberrel, aki szerint Magyarország a béremelésekkel kiárazza magát, a német befektetők tovább fognak menni. Azt találtam mondani, hogy akinek Magyarország drága, az menjen is, ha csak az olcsóságunk miatt volt itt. Érdekes visszamenni például 2015-ig, amikor 28,5% volt a munkáltatói járulék és 310 forint az euró. Ma 13% a munkáltatói járulék, az euró pedig 400 forint.

Az összbérköltség euróban vajmi kevéssé változott, Magyarország költség oldaláról továbbra is (sajnos) nagyon versenyképes.

Magyarország a világ egyik legnyitottabb gazdasága, ez köztudott. Az export a GDP-ben nagyon jelentős, ami azt jelenti, hogy a bevételeink jelentős része euróban (kisebb részt dollárban) keletkezik. Ennek jelentősége az, hogy mivel az exportáló vállalatok eurójukért egyre több forintot kapnak, megtehetik, hogy a dolgozóknak is több forintot adnak. Az autóipar, az üzleti szolgáltató központok szinte csak külföldre szolgáltatnak. Eddig is jobban fizettek a hazai átlagnál, és a kínzó munkaerőhiány miatt valószínű mindent megtesznek, hogy az egyre kevesebb magyar munkaerőből minél többet és a legjobbakat megszerezzék.

Akik a hazai piacból próbálnak megélni, azaz csak forint bevételük van, azok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.

Érdekes ellenpélda a német diszkontok esete: a kormány támadásai ellenére egyre gyorsabban nőnek, aminek a titka az, hogy a nemzetközi know-how-ra, munkaszervezésre, beszerzési erőre alapozva előre menekültek. Mivel jóval a piaci átlagon felül fizetnek, a legjobb (fiatal, erős, okos) munkaerő náluk dolgozik, és gyorsaságukkal, szervezettségükkel olyan hatékonysági mutatókat produkálnak, amivel a magasabb munkabért is kitermelik.

Kopognak vagy elmennek

A magyarországi vállalatok vezetése persze számíthat arra, hogy a szakszervezetek megkeresik őket és az éves megállapodás újratárgyalását kérik. A kisvállalatnál pedig vagy kopog az egyéni munkavállaló (ami nem szokás) vagy, ami valószínűbb, egyszerűen fogja a sátorfáját, és tovább megy. Már 2021 második félévében a felmérésünk szerint a dolgozók 17 százaléka munkahelyet váltott és 28 százalék menni szeretett volna 2022 első felében. Ez sokkal magasabb az európai számoknál (13% és 22%).

Hogyan lehet a dolgozók exodusát megállítani? Az anyagi juttatások a legfontosabbak, ez vitathatatlan. Az alapbéren túl a magánegészségügy, a nyugdíjtakarékosság, a nyereségrészesedés, az üdülési csekkek, a fitneszbérletek, az étkezési jegyek, a parkoló bérlés, az otthoni munkavégzés költségeinek térítése mellett feltűnnek olyan jóléti juttatások, mint a megnövelt szabadnapok száma, a flexibilis munkavégzés erősödése is.

A home office-ról, az otthoni távmunkáról mindenki azt mondta, hogy most már velünk marad, ezt mutatta, hogy kormány is véglegesen rendezte a távmunka kérdéseit. A valóság azonban az, hogy a közel 8 ezres mintán megkérdezett tanulmányunk szerint míg tavaly a dolgozók 40 százaléka tudta részben, vagy egészben otthonról végezni a munkáját, ez szám leesett idén 24 százalékra, az európai 38 százalékkal szemben. Látszik, hogy mi nem bízunk a dolgozóink hatékonyságában otthonról.

Mi lehet még a megoldás, hogy csökkentsük a fluktuációt? A dolgozók több mint 80 százaléka tudja, hogy ha nem fejleszti magát, akkor nem marad alkalmazható, bár 58 százalék nem tudja, hogy mit is kéne tanulni. A munkáltatók felelőssége óriási. A felmért közel 8 ezer munkavállalóból 62 százalék azt mondta, hogy ha látja, hogy a munkáltatója tanítja, beruház a jövőt álló tudásának erősítésben, akkor marad a munkahelyén. Reskilling, upskilling. A munkáltatóknak, akik fejlődni, de akár talpon maradni akarnak, nem sok más választásuk marad. A továbbképzés nem csak a jövő záloga, hanem a fluktuáció mérséklésének eszköze is lehet.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában