Fehéroroszország Oroszbarát marad, ha az ellenzék kerül hatalomra

Ezt olvasta már?

Oroszország fontos partner, és az ellenzéki érti és értékeli ezt – írta Kalesznyikava Alekszej Venegyiktovnak, az Eho Moszkvi nevű orosz kormánykritikus rádióadó főszerkesztőjének. Leszögezte: a fehérorosz ellenzék azon a véleményen van, hogy a két ország közötti összes egyezményt be kell tartani.

Kalesznyikava rámutatott, hogy rendszeres a feszültség és a konfliktus Minszk és Moszkva között. „Ez egyértelműen megmutatja, hogy a hivatalban lévő fehérorosz elnök nincs abban a helyzetben, hogy megbirkózzon a feladattal” – írta a politikus Venegyiktovnak, aki a Telegram közösségi oldalon megosztotta a szöveget.

Ahogy ma reggeli cikkünkben is megírtuk, a fehérorosz gazdaság ezer szálon függ Oroszországtól, így az ellenzék esetleges hatalomra jutása esetén szinte nincs esély arra, hogy a belarusz vezetés oroszellenes fordulatot vesz.

Fehéroroszországban egy hete folyamatosak a tüntetések. Vasárnap az ország posztszovjet történetének legjelentősebb tiltakozása zajlott, amelyen egyes becslések szerint 200 ezren vettek részt. A tüntetők szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta. Az elégedetlenség egyre szélesebb rétegeket ér el: rendőrök, az állami szféra alkalmazottjai és az ország szlovákiai nagykövete is kiállt a változást követelők mellett.

Lukasenka egy vasárnapi gyűlésen jelezte: nem hajlandó „külföldi parancsra” új választást kiírni, de kész azonnali reformokra, ha valóban ez az, amit az emberek várnak tőle. Az elnök tagadta, hogy csalással szerezte meg hatodik mandátumát, és az ellenzékre hárította a felelősséget az erőszak elharapózásáért.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában