Energiahivatal: kiemelten vizsgáljuk a víziközmű cégek elszálló áramköltségének hatását

Ezt olvasta már?

A jelzés azért különösen fontos, mert amint egy szintén hétfői cikkünkben megírtuk: bár a közszférába tartozik, de nem áll rendelkezésére a vízközmű cégeknek, hogy bemeneküljenek az egyetemes szolgáltatás körébe az áramellátás terén, miközben a kompresszorok és átemelők rengeteg áramot fogyasztanak, és a víz díja is fixált a lakosság felé, így jelen állás szerint a durván megemelkedett piaci áramárak mellett kell kalkulálniuk a jövő évi árambeszerzésükeiket a cégeknek. Ez pedig érthetően hatalmas nyomást jelent ezen, egyébként is nehéz körülmények között működő ágazat gazdálkodására, és éppen erre utalt a MEKH a közleményében, hogy ezt vizsgálja.

A MEKH hétfői közleményének apropója egyébként egy múlt heti vízügyi konferencia, amelyen a MEKH szakértői is részt vettek és a közlemény azt rögzíti, hogy miket mondtak el ezen az eseményen a hivatal szakértői a sikeresen lezajlott 2020-as éves víziközmű adatbekérés kapcsán.

A közlemény szerint dr. Kisvárdai Gábor, a MEKH víziközmű-szolgáltatásért és hulladékgazdálkodásért felelős szakembere a beérkezett adatokat ismertetve elmondta, hogy a szolgáltatók éves árbevétele 2020-ban 1 százalékkal, közel 301 milliárd forintra nőtt, az adózott eredményük azonban visszaesett az előző évhez képest. A bevétel legnagyobb része, 45,6 százaléka a szennyvízzel, 41,7 százaléka ivóvízzel kapcsolatos, 12,7 százaléka pedig másodlagos tevékenységből származott.

A szakember beszélt az adatbekéréssel kapcsolatos jövő évi változásokról is. Elmondta, hogy 2022-től megszűnik a negyedéves adatszolgáltatás, amely jelentősen enyhíti a szolgáltatók adminisztrációs terheit.

A MEKH munkatársa beszélt az ágazatot érintő legfontosabb kihívásokról is és a közlemény szerint azt mondta:

a hivatal a gazdasági adatszolgáltatás alapján kiemelten vizsgálja a villamos energia költségnövekedését és annak hatásait a víziközmű-szolgáltatók gazdálkodására.

A közlemény szerint dr. Besenyei Soma Márton, a MEKH főosztályvezető-helyettese előadásában ismertette az idei évi jogszabályváltozásokat, majd kitért a koronavírus ágazatot érintő hatásaira is. Elmondta: a lakossági vízfogyasztás 4,5 százalékkal növekedett, míg a nem lakossági mennyiség 12 százalékkal csökkent, a lakossági szennyvízmennyiség 5,2 százalékkal növekedett, míg a nem lakossági 11,5 százalékkal csökkent 2020-ban az előző évhez képest.

A főosztályvezető-helyettes beszélt arról is, hogy a nehézségek ellenére javult a víziközmű-szolgáltatók megítélése. A MEKH fogyasztói elégedettségi felmérése azt mutatja, hogy az ügyfelek elégedettek a szolgáltatójukkal. A hivatal vizsgálata során többek között az ivóvíz minőségét, az ellátás folyamatosságát, a vízmérőket érintő kérdéseket, az ár-érték arányokat és a számlázás folyamatát értékelték a fogyasztók.

Címlapkép forrása: Getty Images

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img