Elszabotálják az uniós gázársapkát? – Megy a zúgolódás, holnap sem lesz megállapodás

Ezt olvasta már?

Az, hogy megmaradt a szembenállás a tagállamok között a gázársapka ügyében, nem véletlen, mert ahogy a Politico és a Financial Times is sugallta: lényegében megpróbálja elszabotálni a Bizottság az egészet amiatt, mert jelentős gázpaici ellátásbiztonsági, illetve pénzügyi elszámolási problémákat lát belőle. Éppen ezért tehát az történhetett, hogy a javaslattételre jogosult Bizottság szándékosan nagyon magasra tette a „lécet” az ársapka aktiválásához (275 euró/MWh a következő havi TTF kontraktus esetén) és olyan feltételeket társított hozzá, amelyek még az augusztusi extrém gázpiaci környezetben sem állták meg a helyüket, hiszen nem volt két egymást követő héten 275 euró felett a gázár, „csak” nagyjából egy hétig.

Így tehát a friss javaslat alapján nem valószínű, hogy valaha is aktiválni kellene az ársapkát, miközben a hónapok óta rá nehezedő nyomás után a Bizottság végre hátradőlhet, hiszen megtette a kötelességét és hivatalosan is javaslatot tett az ársapkára.

Ezzel a húzással azonban az alapprobléma, a magas árak, és annak kezelési kérdése egyáltalán nem oldódik meg és ez fenntartja a tagállamok közötti feszültségeket is. Ezt jelzi, hogy a gyakorlatban valószínűleg sosem működő ársapka rendszert látva számos olyan ország képviselője adott ma hangot az elégedetlenségének, amely országok hónapok óta szorgalmaznak egy ársapkát, ami végre leszoríthatná a gázárakat, azon keresztül pedig az áramárakat. Összesen 15-16 tagállam van (pl. Lengyelország, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Görögország), amely ebbe a táborba tartozik, és ha ők összefognának, akkor elméletileg akár át is tudnák nyomni a Tanácson az akaratukat, bár kérdéses, hogy ez mennyire lenne célravezető a többiek merev tiltakozása mellett.

A másik táborba ugyanis olyanok tartoznak, amelyek hónapok óta éppen az ársapka ellen küzdenek, mint például Németország, Hollandia, Svédország, Finnország, és Magyarország is, mert abból leginkább ellátásbiztonsági kockázatokat látnak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyébként egy szerda esti Facebook-videóban is megerősítette, hogy holnap és az azt követő hetekben továbbra is meg akarja akadályozni a gázársapkát Brüsszelben, illetve mentességet akar kiharcolni alóla Magyarországnak, mert ellátásbiztonsági kockázatokat lát belőle a magyar kormány.

Ilyen ellátásbiztonsági kockázatokkal a Bizottság is tisztában van, hiszen hetek óta sokféle forgatókönyvet elemzett már ki. Emellett arról a Financial Times által írt információról is tud a testület, hogy egy ilyen ársapka rendszer drasztikusan, akár 80%-kal, 33 milliárd dollárral, tovább növelhetné az energiakereskedők által a TTF-nek fizetendő fedezeti követelményeket, tovább nehezítve a kereskedést. Éppen ezért tehetett tehát javaslatot egy olyan ársapka rendszerre a Bizottság, amit valójában (remélhetőleg) sosem kell aktiválni, még a jövő évi gáztároló feltöltési szezon alatt sem, amikor a brüsszeli várakozások szerint az oroszok már egyáltalán nem fognak gázt küldeni Európába. Ezzel együtt a várhatóan magasan maradó gázárak a keresletet csökkenthetik és ez lehet a kulcs ahhoz, hogy a jövő évben is biztonsággal fel lehessen tölteni a tárolókat.

Az elszabotálás gyanúját felvető ársapka ügye viszont kihathat az energiaügyi miniszterek holnapi ülésére, az ott tárgyalt egyéb témákra is, mint például a közös gázbeszerzésre, illetve a megújuló energiás projektek felpörgetett engedélyezési kérdéseire. Éppen ezért nagy kérdés, hogy mi fog kijönni a vitából és a készülő csomagból, és lehet, hogy a döntés végül áttolódik az energiaügyi miniszterek december 19-i ülésére.

Címlapkép forrása: Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában