Először találtak mikroműanyagokat marha- és sertéshúsban

Ezt olvasta már?

A hollandiai Vrije Universiteit Amsterdam (VUA) tudósai A kísérletükben vizsgált hús- és tejtermékek háromnegyedében és minden vérmintában megtalálták a részecskéket, ami a kutatók szerint azért nem csoda, mert az állatok takarmánya is tartalmaz mikroműanyagot.

A vizsgált állati takarmányok minden egyes mintájában megtalálták őket. Az élelmiszereket műanyagba csomagolták, ami a műanyag-szennyeződés lehetséges forrása.

Mikroműanyag az emberi szervezetben

A VUA kutatói márciusban számoltak be először mikroműanyagokról az emberi vérben, és ugyanazokkal a módszerekkel vizsgálták az állati termékeket is. Arról az Index áprilisban számolt be, hogy emberi tüdőben is találtak mikroműanyagot az angol Hull York Orvostudományi Egyetem kutatói.

A részecskék vérben való kimutatása azt jelenti, hogy azok a szervezetben keringhetnek, és megtapadhatnak a szerveken, károkat okozva – írja a Guardian.

Az emberi szervezetre és a haszonállatok egészségére gyakorolt hatásuk egyelőre nem ismert, de a kutatók aggódnak, mivel a mikroműanyagok laboratóriumban károsítják az emberi sejteket, és a légszennyező részecskékről már ismert, hogy a szervezetbe jutva évente több millió korai halálozást okoznak.

Már az egész bolygót beszennyezték

Egyes vadon élő állatokról is ismert, hogy károsítják őket a mikroműanyagok. Hatalmas mennyiségű műanyag hulladék kerül a környezetbe, és a mikroműanyagok az egész bolygót beszennyezték, a Mount Everest csúcsától a legmélyebb óceánokig.

Az emberekről már ismert, hogy az apró részecskéket az ételeken és a vízen keresztül fogyasztják, valamint belélegzik. A tudósok 12 tehén- és 12 sertésvérmintát vizsgáltak meg, és mindegyikben találtak mikroműanyagokat, köztük polietilént és polisztirolt.

A 25 tejmintában szupermarketek dobozaiból, a gazdaságokban lévő tejtartályokból és kézi fejésből származó tejből is vizsgáltak. A minták közül 18 – köztük minden típusból legalább egy – tartalmazott mikroműanyagot.

A nyolc marhahúsminta közül hét, a nyolc sertéshúsminta közül öt volt szennyezett.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában