Előkerült a valaha volt legidősebb, állatot ábrázoló barlangrajz

Ezt olvasta már?

A napokban robbant az interneten az a hír, hogy Armie Hammer állítólag rémisztő üzeneteket írt egy nőnek arról, hogy erőszakolná meg, enné meg és inná ki a vérét –mindezt úgy, hogy még Elizabeth Chambers férje volt. A színész baromságnak nevezte a vádakat, és gyerekeire hivatkozva kiszállt új filmjéből. A történet most új fordulatot vett.

Hammer és Courtney Vucekovich tavaly nyáron randevúztak egy rövid ideig, a nőnek azonban ez a pár hónap is olyan lelki sebeket okozott, hogy terápiára kellett járnia – írja Perez Hilton.

Az appfejlesztő nő állítja, hogy a színész menthetetlen nárcisztikus, aki tudatosan manipulálja a környezetét. Története szerint a kapcsolatuk kezdetén remekül érezte magát a férfi mellett, a biztonságérzet azonban hamarosan eltűnt, és a helyét valami egészen más vette át. Hammer már a kapcsolat elején közölte vele, hogy imádja a BSDM-et, de emiatt nem kell aggódnia, hiszen tanulhat tőle valami újat. A rémálom ekkor vette kezdetét.

Arról fantáziált, hogyan törné el a bordáimat

– mondta Vucekovich, és állítja, amikor szextingeltek, a férfi arra kérte, írja körül, milyen érzés lenne, amikor megerőszakolja, közben pedig a csontjait töri.

Teljesen beindult ettől, arról beszélt, hogy nem csak eltörné a bordáimat, de meg is enné, mint valami barbecue-t. Azt mondta, még a szart is kimarcangolná belőlem

A nő arról nem beszélt, hogy Hammer valóban bántotta volna, a történtek azonban komolyan traumatizálták. Azoknak pedig, akik aranyásónak nevezik, azt üzente, hogy a színésznek semmi pénze nem volt a kapcsolatuk alatt, így mindent magának fizetett.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában