Döntött a Monetáris Tanács: itt a 10 százalék feletti alapkamat

Ezt olvasta már?

Előzetesen az elemzők többsége 50 bázispontos kamatemelésre számítottak, de volt 100 bázispontos előrejelzés is. Végül a Monetáris Tanács 100 bázispontos emelésről döntött, illetve ezzel párhuzamosan a kamatfolyosó két szélét is feljebb tolták. Így most az egynapos betét kamata 10,25 százalékra, az egynapos hitelé pedig 13,25 százalékra emelkedik.

Az utóbbi hetekhez képest valamivel nyugodtabb hangulatban készülhetett a mai kamatdöntő ülésre az MNB, hiszen a forint visszaerősödött 400-ig a hónap elején látott 415 körüli történelmi mélypontról. Ugyanakkor az inflációs kilátások inkább még tovább romlottak az elmúlt hetekben, ami elkerülhetetlenné teszi a kamatemelés folytatását.

Az alapkamat mostani emelkedése után várhatóan csütörtökön ezzel megegyező mértékben emelkedik majd az egyhetes betét kamata is. Erre várhatóan utalást is tesz majd a jegybank a délután három órakor megjelenő közleményében, illetve Virág Barnabás alelnök is beszélhet róla a háttérbeszélgetésen.

Az eseményről, illetve a piaci reakciókról a Portfolio élőben tudósít majd.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában