Csökkent a német GDP

Ezt olvasta már?

Közzétette a német statisztikai hivatal az első becslését a negyedik negyedéves GDP-ről. A gazdaság negyedéves bázison 0,7%-kal csökkent, ami nagyobb visszaesést jelent az elemzők által várt 0,3%-os csökkenéshez képest.

Recesszióról ugyanakkor nem beszélhetünk, mert az előző negyedévben még 1,7%-kal bővült a német gazdaság. Az idei első negyedévet ugyanakkor sok bizonytalanság lengi körül, ugyanis az omikron okozta járványhullám hatásai egyelőre nem látszanak.

Az előző év azonos időszakához képest 1,4%-kal nőtt a gazdaság a szezonalitástól és naptárhatástól tisztított adatok szerint, az éves átlagos növekedés pedig 2,8% volt.

A német közlés előtt nem sokkal tették közzé a spanyol GDP-t is, amely a várakozásoknál jelentősebb bővülést mutat negyedéves bázison. A gazdaság a negyedik negyedévben 2%-kal nőtt, amely ugyan lassulást jelent az előző negyedév 2,6%-os növekedéséhez képest, de meghaladja az elemzők által várt 2%-ot.

A francia gazdaság is a vártnál erősebben teljesített a negyedik negyedévben, 0,7% volt a növekedés. Az eurózóna GDP-adata jövő héten érkezik. Az eddigi tagállami adatok kifejezetten vegyesek, de az látszik már, hogy a negyedéves GDP-változás az eurózónában nem lesz jelentős.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában