Csokiismereti felmérő Gombóc Artúr nyomdokain

Ezt olvasta már?

Kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, és a többi. Tesztelje tudását!

2009 óta július 7-én ünnepeljük a csokoládé világnapját, és ha ezt igazán méltó módon akarjuk megtenni, ma biztosan mellőzzük a fehér csokit. Ez a sápadt verzió nem is igazán csoki, hiszen nincs benne egy gramm kakaóbab sem, csak kakaóvaj, ízesítőanyagok és cukor. 

Az első csokikat az aztékok fogyasztották, de a majáknál is ismert volt a kakaóbab, amivel kereskedtek, és fizetőeszközként is használták. A neve is erre utal, a cacau azt jelentette, cserélni, venni. Európába a spanyol hódítók hozták a csokit, a keserű kakaó édessé tételét pedig jó ízlésű spanyol apácák találták ki, amikor fahéjat, cukrot és szerecsendiót adtak hozzá. Magát a csokoládészeletet 1847-ben kezdték el majszolni, a svájci Nestlé fivérek pedig 29 évvel később készítettek először tejcsokiszeleteket.

Írtak róla dalt, készítettek róla filmet (amiben Johnny Depp még helyes volt és biztosan ártatlan), van ilyen nevű művész, ilyen színárnyalat, szóval kultúránk igen szerves része a csoki, igazi bűnös élvezet. Harapjon bele egy szeletbe, és közben tesztelje, mennyit tud róla!

Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a “Következő kérdés” gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában