Az önmegvalósítás nem az eszetlen vásárlást és féktelen örömöket jelenti

Ezt olvasta már?

Az önmegvalósítás lelki egyensúlyt és harmóniát feltételez és nem a vásárlásban, a féktelen örömökben, hanem az egyén igazi, belső igényeinek kielégítésében keresendő.

Ha képesek vagyunk a bennünk rejlő lehetőségek kiaknázására, képességeink kibontakoztatására, akkor jó úton haladunk az önmegvalósítás útján, ami nem egy cél, hanem egy folyamat. Lényünk kibontakoztatása Abraham Maslow szükségleti piramisának (bár ő sosem rajzolt piramist) legtetején található. Maslow-n kívül Kurt Goldstein és Carl Rogers pszichológusok tárgyalták a legalaposabban az önmegvalósítás fogalmát.

Minden élőlény célja

Annak ellenére, hogy az „önmegvalósítás” kifejezést leginkább Abraham Maslow-hoz kötik, eredetileg Kurt Goldstein, pszichiátriára és neuroanatómiára szakosodott orvos vezette be a 20. század elején. Ő az önmegvalósítást az organizmusok végső céljának tekintette.

Azt állította, hogy minden embernek, növénynek és állatnak van egy veleszületett célja, hogy megvalósítsa önmagát. Az organizmusok ezért ennek a nagy motivációnak megfelelően viselkednek.

Goldstein nézete szerint az önmegvalósítás nem feltétlenül a jövőben elérendő cél, hanem a szervezet veleszületett hajlama arra, hogy az adott körülmények között bármikor kihasználja potenciálját.

Egy életen át

Carl Rogers, a humanisztikus pszichológia alapítója úgy vélekedett, az önmegvalósítás az a folyamatos, életet végig kísérő folyamat, amelynek során az egyén épül, változik és fejlődik. Akkor következik be, amikor egy személy „ideális énje” (azaz, aki lenni szeretne) összhangban van a tényleges viselkedésével.

Aki az önmegvalósítás folyamatában van, aktívan feltárja a potenciálokat és képességeket, és megtapasztalja a valódi és az ideális egyezését.

Kiegyensúlyozott az, aki nem próbál több lenni önmagánál (ami bizonytalanságot szülne), és nem akar kevesebb sem lenni (ami bűntudatot okozna). Önmaga megvalósítására törekszik.

Ahhoz, hogy egészségesen működjön valaki, feltétlen pozitív tiszteletre van szüksége másoktól, különösen gyerekkorában a szüleitől. A legtöbb ember azonban nem érzi feltétel nélkülinek ezt a megbecsülést és azt gondolja, csak akkor fogják szeretni és értékelni, ha megfelel bizonyos kritériumoknak.

Ezek a feltételek ellentmondást és feszültséget hoznak létre a valódi én (amilyen a személy) és az ideális én (szerintük milyennek kellene lenniük) között.

Mi a közös Abraham Lincolnban és Albert Schweitzerben?

Maslow szerint az önmegvalósítás belső késztetése csak akkor jelenik meg, ha a többi, alapvető szükségletet (fiziológiai, biztonsági, szeretet, elismerés/tisztelet) kielégítettük.

Az önmegvalósítás lényege, hogy az ember hibái és korlátai ellenére elfogadja magát, és képes a kreativitásra. Maslow, akárcsak Goldstein, úgy tekintett az önmegvalósításra, mint az ember potenciáljának megvalósítására, de csak emberekre alkalmazta, nem minden szervezetre.

Az egyének ezt a szükségletet nagyon konkrétan érzékelhetik, ilyen lehet például, ha valaki ideális szülő, sportoló, kutató, művész akar lenni.

1970-ben megnevezett néhány személyt, akikről úgy vélte, hogy elérték az önmegvalósítás szintjét – olvashatjuk a Simplypsychology-n. Figyelemre méltó a foglalkozások és a háttér sokfélesége, köztük van: Abraham Lincoln, Albert Einstein, Albert Schweitzer, Aldous Huxley, Spinoza, Eleanor Roosevelt, Thomas Jefferson.

Maslow megvizsgálta az életüket, hogy leszűrje, mik lehetnek közös tulajdonságaik, amik mindegyikőjüket az önmegvalósításhoz vezették. Közös jellemzőik, hogy elfogadják mások és saját hibáit is, hűek önmagukhoz, függetlenek és találékonyak, mély és szeretetteljes kapcsolatokat ápolnak, hálásak, nem függnek környezetüktől, az életre küldetésként tekintenek, önmagukon túlmutató céljuk van.

Az önmegvalósítás kritikája

Sokan kritizálták az önmegvalósítás pszichológiáját és különösen Maslow-t. Eric Berne kanadai pszichiáter az önmegvalósítást az önkifejezés játékának nevezte, amely azon a meggyőződésen alapul, hogy a jó érzésekre kell törekedni.

Paul Vitz pszichológus professzor 1994-ben azt mondta, hogy Maslow és Rogers az önmegvalósítás pszichológiai koncepcióját erkölcsi normává változtatták, és lehetőségét különleges kiváltságnak tekintik, amely csak néhány ember számára érhető el.

Ezekre válaszolva Maslow elismerte, hogy a fogalmat gyakran félreértelmezték, és az örömök hajszolását sokszor tévesen önmegvalósításnak minősítették. Noha ő inkább azt értette önmegvalósítás alatt, hogy az ember az egész univerzum részeként tekint magára, és saját kibontakoztatásával a környezetét, közösségeit segíti. 

(Borítókép:  Peter Summers / Getty Images)

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában