Államcsőd esetén a befektetők vélhetően nem kapnák vissza a pénzüket Oroszországtól

Ezt olvasta már?

Jay Auslander, aki 2016-ban Argentína „holdout” hitelezőivel is dolgozott együtt, és úgy véli, hogy legalábbis az ukrajnai háború végéig kevés lehetőség lenne az Oroszország elleni bírósági perre, ha bekövetkezne az ország fizetésképtelensége.

A kötvénytulajdonosok kifizetése teljes mértékben attól függ, hogy megoldódik-e a konfliktus, és Oroszország visszatér-e a világ színpadára

– nyilatkozott a Bloombergnek a szakértő.

Oroszország eddig minden kötelezettségét teljesítette, és jelezte, hogy április 4-én 2 milliárd dollárnyi lejáró kötvényt kíván visszaváltani, miközben rubelben történő visszavásárlást is felajánlott, hogy megkönnyítse a hazai kötvénytulajdonosok kifizetését. A fizetésképtelenség kockázata azonban továbbra is fennáll, mivel a nyugati szankciók elválasztották az országot a pénzügyi piacok nagy részétől.

A New York-i ügyvéd, aki öt évvel ezelőtt kötvénytulajdonosok egy csoportjának segített lefoglalni az argentin hadsereg tulajdonában lévő és az Egyesült Államokban tárolt helikopterhajtóműveket, úgy véli, ebben az esetben a kötvénytulajdonosok számára nehezebb lehet visszaszerezni a pénzt, hacsak Moszkva nem dönt úgy, hogy érdekében áll megegyezni a befektetőkkel.

(Bloomberg)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában