Alapkamatot emelt a cseh jegybank

Ezt olvasta már?

Döntését a cseh jegybank ismételten azzal indokolta, hogy korlátozni akarja a gazdaság koronavírus-válság utáni élénkülése következtében várható inflációnövekedést. Pénzügyi szakértők egybehangzóan azzal számolnak, hogy a jegybank az idén még szeptemberben további kamatemelés hajt végre.

A jegybanki döntés következtében a cseh korona mérsékelten erősödött az euróhoz képest. Szakértők szerint az infláció letörésére azonban a korona nagyobb mértékű erősödésére lenne szükség.

A pandémia kitörése előtt, 2020 februárjában, 2,25 százalék volt a cseh jegybanki alapkamat.A banktanács csütörtöki ülésén módosította a cseh gazdaság alakulását érintő előrejelzéseit is.

Prognózisa szerint az idén a cseh gazdaság 3,5 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal fog növekedni. 2023-ban a prognózis 3 százalékos növekedés. Az előző, májusi előrejelzésében az idei évre 1,2 százalékos, jövőre pedig 4,3 százalékos gazdasági növekedést várt a jegybank.    

Címlapkép: Getty Images

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img