A daganatos betegségek korai felismerését segítő kutatás zárult le Szegeden

Ezt olvasta már?

A projekt eredményeit bemutató csütörtöki konferencián Pankotai Tibor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) patológiai intézetének kutatója elmondta, hogy Magyarországon évente mintegy 40 ezer halálesetért felelősek a rosszindulatú daganatok okozta megbetegedések, Európában itt a legmagasabb a százezer főre vetített halálozási arány.

A daganatos betegségek kezelésének legeredményesebb módszere, ha a tumor korai stádiumban történő diagnosztizálását követően szinte azonnal elkezdik a terápiát. A korai diagnosztikára a molekuláris biológiai módszerek kínálják a leghatékonyabb megoldást

– idézi a program szakmai vezetőjét az MTI.

A molekuláris diagnosztikát széles körben alkalmazhatóvá teszi, hogy az új generációs szekvenálási módszerek ára drasztikusan lecsökkent. Az egy pácienshez köthető adatok mennyisége azonban exponenciálisan növekszik, így ezek értékelése elképzelhetetlen lenne informatikai megoldások nélkül – tette hozzá.

Az Enterprise Communications Kft., a Delta Bio 2000 Kft., a Hiperon Genetics Kft., az SZTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai testfolyadékokból származó minták vizsgálatára alkalmas, jelenleg preklinikai fázisban lévő diagnosztikai kitteket fejlesztettek ki, és létrehoztak egy, az eredmények értékelését lehetővé tevő informatikai rendszert.

A tumorok genetikai azonosítása általában biopsziával vagy műtét során vett mintákból történik. A projekt során alkalmazott módszer a »folyékony biopszia«, amely során a testfolyadékban tumorból származó anyagokat azonosítanak

–  mondta Haracska Lajos, a Delta Bio 2000 Kft. tudományos igazgatója.

A kutatók elsősorban a DNS feldúsítását és szekvenálását végezték el. Daganatokból és a vérszérumból vett mintákat vizsgálták párhuzamosan, és azonosították azokat a markereket, amelyek alkalmasak lehetnek a korai diagnosztikára.

A Haracska Lajos által bemutatott vizsgálat során 38, emlőtumorok esetén nagyon gyakori mutációt vizsgáltak műtét előtt, után, majd az azt követő terápia során.

A vizsgálatok azt mutatták, hogy a szérumdiagnosztikai eljárás rendkívül érzékeny, a ma alkalmazott képalkotó módszereket akár több hónappal is megelőzi, így jóval előbb döntés születhet a terápia szükséges megváltoztatásáról.

Az 1,9 milliárd forintból megvalósult kutatás-fejlesztési projekt költségeiből 1,494 milliárd forintot uniós támogatásból fedeztek.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában