Verstappen jelentős előnnyel az élen a mexikói FP2-n, Russell pórul járt

Ezt olvasta már?

A Mexikói Nagydíj első szabadedzését Valtteri Bottas húzta be, a második pedig magyar idő szerint meglehetősen későn, 22 órától került megrendezésre. Az FP2-n először Kimi Raikkönen ment pályára, viszont a többi pilóta sem várt sokat a pályára való menetellel.

Az edzés elején Max Verstappen állt az élre egy 1:18.2-es idővel, pár perccel később pedig tovább javított a holland bajnokaspiráns, és a hétvége addigi legjobb idejével, 1:17-9-cel növelte tovább az előnyét a közepes gumikon.

Bottastól és Hamiltontól is egy-egy hatalmas elfékezést láthattunk, miközben Cunoda a második, Vettel a harmadik helyre jött fel a lágy gumikkal, majd Perez, Norris és Gasly következett, amikor már csak a váltógondokkal szembesülő George Russell állt köridő nélkül.

Még több F1 hír:

Rövid időre Hamilton állt az élre, majd Verstappen visszavette tőle a vezetést egy 1:17.3-as idővel, mögöttük Bottas, Perez, Gasly és Leclerc állt, Russell váltógondjai pedig komolynak bizonyultak, a fiatal brit ki is szállt az autójából.

Ocon arra panaszkodott, hogy az autója Austinhoz hasonlóan „magától fordul”, Bottas pedig Hamiltont megelőzve feljött a második helyre – a finn hátránya 4, a brité 5 tized volt Verstappenhez képest, és mindannyian a lágy gumikon futották meg a leggyorsabb körüket.

Latifi a 16-os kanyarnál hagyta el a pályát és érintette meg kis híján a falat, ezt leszámítva viszont meglehetősen csendesen teltek a szabadedzés utolsó percei, a legtöbben versenyszimulációkat futottak.

 

Ennek megfelelően az állás már nem változott jelentősen, Verstappen végzett az élen Bottas, Hamilton és Perez előtt, Sainz az ötödik, Gasly a hatodik pozícióban végzett. A program szombaton 18 órakor a harmadik szabadedzéssel folytatódik, az időmérőre pedig 21 órától fog sor kerülni.

Hamilton és Verstappen eltérően vélekedik a jelenlegi Covid-helyzetről…

megosztás

hozzászólás

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img