Technikai okok miatt nem játszhatja a Ferencváros az új Puskás Arénában a BL-meccseit

Ezt olvasta már?

Úgy készülnek a Ferencvárosnál, hogy lehetnek nézők a BL-ben, ezért megpróbáltak a saját stadionjuknál nagyobb helyre menni, de nem sikerült.

A saját stadionjában játssza le a Ferencváros a három hazai Bajnokok Ligája-meccsét – jelentette be a klub.

Azért merülhetett fel, hogy ne a Groupama Arénában kelljen játszani, mert ha esetleg be is engednének nézőket, van esély arra, hogy ugyanúgy, mint a Szuperkupa-meccsen, csak harmadannyi jegyet lehet eladni, mint ahányan beférnek a stadionba. Ez a Groupamában nagyjából hétezer nézőt jelentene, míg a Puskás Arénában több, mint húszezren ott lehetnének egy harmadházzal.

A klub azt közölte:

„Az FTC vezetősége felvette a kapcsolatot a Puskás Arénával, amelynek vezetősége bár rendkívül segítőkész és konstruktív volt, de arról értesítette egyesületünket, hogy technikai okokból mindhárom hazai BL-összecsapásunkat nem tudnánk náluk megrendezni”.

Hogy mi a technikai ok, ami miatt nem lehetnek meccsek az egy éve átadott, 190 milliárd forintos stadionban, az nem derült ki.

Persze az sem kizárt még, hogy egyáltalán nem engedhetnek be nézőket, bár ezt mindenki szeretné elkerülni. A selejtezők alatt az egyik legrosszabb megoldásnál maradtak: az UEFA előírása miatt a lelátón nem lehetett senki, a stadion bejáratánál azonban több százan nézték együtt a meccseket, mindenféle távolságtartás és más higiéniai óvatosság nélkül.

A BL csoportkörének sorsolását csütörtök délután tartják.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában