Serie A: Kalulu okos lövése három pontot ért a Milannak – NSO

Ezt olvasta már?

Az olasz élvonal 29. fordulójának szombat esti mérkőzésén a bajnoki listavezető Milan 1–0-ra győzött az Empoli ellen, s ezzel továbbra is magabiztosan áll a tabella élén, egyben sorozatban hét bajnoki mérkőzésén maradt veretlen.

Kalulu (középen) idei első gólját szerezte (Fotó: Getty Images)

Nem állítjuk, hogy Pierre Kalulu szakmányban termelné a gólokat, a Milan fiatal francia védője eddig csupán egyetlen találatot szerzett felnőttpályafutása során. Szombat este ezt a számot megduplázta: az Empoli ellen egy kimondottan okos lövéssel juttatta vezetéshez csapatát a találkozó 19. percében, amikor szabadrúgás után a sorfalról levágódó labdát 20 méterről belsővel helyezte a jobb alsó sarokba.

Kalulu idénybeli első találata után is a Milan akarata érvényesült, Stefano Pioli csapata többet is birtokolta a labdát, többször is volt veszélyes kapura, újabb gól azonban nem követte a 21 éves bekk találatát, így a listavezető újabb három ponttal gazdagodott.

A Milan ezzel már sorozatban hét bajnoki mérkőzés óta veretlen, míg az Empoli idén továbbra is nyeretlen, összesen már tucatnyi, győzelem nélkül megvívott bajnokinál jár.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ

Milan–Empoli 1–0
(Kalulu 19.) 

KORÁBBAN
Sampdoria–Juventus 1–3
(Sabiri 83., ill. Josida 23. – öngól, Á. Morata 34., 89. – az elsőt 11-esből)

KORÁBBAN

Salernitana–Sassuolo 2–2 (Bonazzoli 8., Djuric 81., ill. Scamacca 20., H. Traoré 30.)
Kiállítva: Raspadori (59., Sassuolo)
Spezia–Cagliari 2–0 (Erlic 55., Manaj 74.)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában