Pintér Attila visszatér az NB I-be

Ezt olvasta már?

Pintér Attilát nevezték ki a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.

A klub közlése szerint a korábbi szövetségi kapitány két és fél évre szóló megállapodást írt alá.

Az 54 éves tréner korábban már dolgozott Mezőkövesden: 2016-ban élvonalba vezette az együttest, majd az OTP Bank Ligában ötödik helyen állt az őszi szünetben, amikor a Puskás Akadémiához szerződött. Felcsútról 2018 nyarán távozott, azóta nem vállalt munkát.

Pintér Attila a Ferencvárossal 2004-ben duplázott, a Győrrel 2013-ban bajnoki címet ünnepelhetett, míg a Sopronnal 2005-ben Magyar Kupa-győztes volt.

Elődje, Kuttor Attila – aki kedden közös megegyezéssel távozott – három éven át irányította a Mezőkövesdet, amely az előző szezonban fennállása legjobbjaként negyedik lett a bajnokságban és kupadöntős volt. A mostani idényben tíz mérkőzésen szerzett nyolc pontjával sereghajtó az NB I-ben.

Nyitókép: Czeglédi Zsolt

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img