Osztrák jégkorongliga: a harmadik harmadra maradt a döntés – nyert

Ezt olvasta már?

A Hydro Fehérvár AV19 kétgólos győzelmet aratott a Black Wings Linz otthonában az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság hétfői fordulójában.

Tovább javította klubrekordját a Linzben is simán nyerő Hydro Fehérvár AV19(Fotó: Black Wings Linz)


Hirdetés

Tanulságos egy történet, ami Linzben kezdődött még tavasszal, tombolt végig a nyáron és
hozta meg eredményét őszre, amit mi is érdeklődve figyelhet(t)ünk. Érdeklődésünk egyik
oka, hogy világosan kiderült, nemcsak a vadkeleten és piciny hazánkban, a Lajtán túl is
képesek néhány hónap alatt lerohasztani egy mégoly sikeres klubot is, a másik pedig,
hogy A Hydro Fehérvár AV19-nél amihez a folyó idényben nyúlnak, abból arany lesz,
következésképp a mieink azt is kihasználták, hogy a Linz nyomokban sem emlékeztet
még előző szezonbeli változatára sem. Azóta ugyanis a vezetőség összebalhézott, a
nagyfőnök kiátkozta a kisfőnököket, akik ellenklubot alapítottak, mindkét tábor nevezett a
bajnokságra, amin a liga jót röhögött, és az egésznek az lett a vége, hogy a kétszeres
osztrák bajnok, állandóan playoffozó, jobbára elődöntő-esélyes Linzből napjainkra
sereghajtó lett, messze a legkevesebb szerzett és a második legtöbb kapott góllal.

Mindezek nyomán aligha jelent újdonságot, hogy a Fehérvár hétfő este sorozatban már a
kilencedik mérkőzését nyerte az osztrák központú ICEHL-ben, tovább javítva a
klubrekordot, és tartva a nyomást az éllovas Bolzanón.

Persze nem volt automatikus a siker, az utolsó harmadig kellett várni az áttörésre, de mire
odáig eljutottunk, ugyancsak történt egy s más. A nap kezdése gyanánt például az
EBEL/ICEHL-korszak egyik legjobb idényéről a koronavírus-járvány miatt pont lemaradó
szurkolótábor tett ki magáért. Ugyan az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokba momentán
senki sem teheti be a lábát, aki nem az egyesület alkalmazottja, a B-közép megtalálta a
biztatás módját: felvonult a csarnoktól kivezető út mentén, hogy gomolygó füsttel,
zászlókkal és drukkolással indítsa útnak Ausztria felé a csapatbuszt. Lelkesedett a Linz
jobbszélsője, Alexander Lahoda is, hiszen a kezdés után átment Jaroslav Janus kapuson,
mint az úthenger, ezért a sikertelen szólója után még ki is állították – Michael Carusóval
együtt, aki persze leszedte a fejét.

Ám sem négy a négy ellen, sem később emberelőnyben nem tudott betalálni a Fehérvár,
noha ráborította a pályát a hazaiakra, akik ráadásul a középső harmadra megfékezték a
rohamokat, sőt, ennek a bizonyítéka az 5–11-es, majd 12–6-os kapuralövési mutató. Így
jutottunk el tehát a harmadik játékrészig, amiben az addig kiválóan védő Luka Gracnar ki
tudja, miért, de bebújt a kapuja mélyébe, mint a csigaházba, a sarokból beforgó Bartalis
István pedig megszerezte a vezetést. És ahogy a nagy focicsapatok tucatmeccsein lenni
szokott, csak az első gólig volt nehéz: 2 perc 2 másodperccel később Toni Kähkönen
szépen kilőtte a jobb sarkot, kiszívva az életkedv utolsó maradványait is a Linzből.

Már csak az kellett volna, hogy a Bolzano ne győzzön Innsbruckban, és akkor a mieink a
tabella éléről várták volna 2020 utolsó játéknapját, ám ezt hiába vártuk. Viszont a Vienna
Capitals elleni évzáró hátha elhozza a tabellaelsőséget is!

OSZTRÁK JÉGKORONGLIGA
ALAPSZAKASZ
Black Wings Linz (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19 0–2 (0–0, 0–0, 0–2)

Linz, zárt kapuk mögött. V: Berneker, Ruetz, Kontschieder, F. Martin (osztrákok)
LINZ: Gracnar
Kraql, Bartulis – Tikkinen, Piché – Matzka, Beaudoin
LEBLER, PELLETIER, Umicevic – Kozek, Hytönen, Lahoda – Bretschneider, Brucker,
Leiler – Freunschlag, Mitsch, Rohm
Edző: Dan Ceman
FEHÉRVÁR: JANUS
Szabó B., T. Campbell – Caruso, Horváth M. – GEIGER (1), SZABÓ D.
Hargrove, Hári J., Kuralt – ERDÉLY CS. (1), BARTALIS I. 1, PETAN – Mihály Ákos,
KäHKÖNEN 1, Szita – Kovács Alex, Sárpátki
Edző: Antti Karhula
Kapura lövések: 27–24
Kiállítások: 6, ill. 8 perc


TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Innsbruck–Bozen Südtirol 2–3
Salzburg–Dornbirn 4–1
Vienna Capitals–Bratislava 3–2
Villach–Klagenfurt 0–4

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában