Női kézi: pozitív eset a Siófoknál, karanténban a csapat – NSO

Ezt olvasta már?

A Siófok női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, a hétfői koronavírusteszten az egyik játékos, illetve az egyik utánpótlásedző pozitív mintát adott.

Siófoki edzés, még a vírusmentes napokban (Fotó: Török Attila)


Hirdetés

A heti tesztelésen az egyik Siófok-játékosnál kimutatták a koronavírust, így az egész csapat karanténba került. A siofokkc.hu hozzáteszi, az egyik korosztályos együttes edzője járványra utaló tüneteket produkált, szintén pozitív lett a tesztje, ezért neki és tanítványainak ugyancsak otthon kell maradni.

A Balaton-partiak közölték, felvették a kapcsolatot a Magyar Kézilabda-szövetséggel és a soron következő ellenfelekkel a mérkőzések elhalasztása miatt.

A Siófok az NB I-ben október 21-én a Mosonmagyaróvár vendégeként lép pályára, három nappal később a Kisvárdát fogadja, míg október 28-án Békéscsabára látogat.

Az Európa-ligában szereplő klub hétfőn bejelentette, közös megegyezéssel szerződést bontott Brent Dahl vezetőedzővel, Nerea Penát pedig felfüggesztette.

A Siófok hat győzelemmel és három vereséggel rajtolt a mostani bajnokságban. A Győri Audi ETO-tól kilenc, a DVSC-től öt, az MTK-tól két góllal kapott ki a gárda.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában