Négy új játékossal erősít a Veszprém

Ezt olvasta már?

Négy új játékossal erősödik a Telekom Veszprém kézilabdacsapata: jövő nyáron csatlakozik a kerethez a francia születésű szerb Dragan Pechmalbec (képünkön), az egyiptomi Jehia el-Dera, a fehérorosz Mikita Vailupau és ugyancsak akkortól él a szerződése a magyar utánpótlás egyik legnagyobb tehetségének, Fazekas Gergőnek – jelentette be a klub sportigazgatója hétfőn Veszprémben.

Nagy László hozzátette: a jobbszélső Gasper Marguc két évet hosszabbított.

Csík Zoltán, a klub vezérigazgatója a sajtótájékoztató kezdetén emlékeztetett rá, a nyáron hároméves projektet indított a Telekom Veszprém, majd hozzátette, a vezetés elégedett a Momir Ilic-Gulyás Péter edzőpáros eddigi munkájával, amely lendületes, jó csapatot kezdett építeni.

Momir Ilic vezetőedző örömét fejezte ki, hogy a tervek szerint alakul a csapatépítés, de hozzátette: még az út elején járnak.

Bemutatását követően Pechmalbec azt mondta: várja már, hogy pályára léphessen a Veszprém Arénában.

Nagy László tájékoztatása szerint a klub négyéves szerződést kötött Fazekas Gergővel. A fiatal irányító a Fejér B.Á.L. Veszprémből érkezik, és szerződésének első két évében külföldi BL-csapatban szerepel majd kölcsönben.

A korábbi veszprémi kapus, Fazekas Nándor fia jelenleg az NB I-be az előző idényben feljutott Veszprémi KKFT csapatának vezéregyénisége. Fazekas Gergő, aki az 2020/21-es szezonban 38 meccsen 192 gólt szerzett és októberben 17 évesen meghívást kapott a magyar felnőtt válogatottba, a sajtótájékoztatón gyermekkori álma beteljesülésének nevezte, hogy játszhat majd a Telekom Veszprémben.

Nyitókép: handballveszprem.hu

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img