Hamilton a leggyorsabb a Brit Nagydíj időmérőjén, Russell ismét hatalmasat ment!

Ezt olvasta már?

A megszokott formátumtól eltérően péntek este került sor a normál Forma-1-es időmérőre Silverstone-ban, ami a szombat délutáni sprintkvalifikáció rajtsorrendjéről döntött, és majd utóbbi alapján állnak fel a rajtrácsra a pilóták vasárnap – az új formátumról ebben a cikkünkben szedtük össze a fontos tudnivalókat.

Ezen az időmérőn a csapatok csak a lágy keveréket használhatták, a zöld jelzést követően pedig nem kellett sokat várni arra, hogy szinte mindenki kimenjen a pályára. A Q1 elején Lando Norris állt az élre, majd egy másik brit, Hamilton vette át a vezetést több mint 1 másodperces előnnyel.

A Q1 második felében Leclerc csúszott meg, és pördült meg kis híján, de sikerült mentenie, és végül Cunoda, Räikkönen, Latifi, Schumacher és Mazepin búcsúzott, így ők indulhatnak majd a mezőny végéről a holnapi sprintkvalifikáción. A Q1 legvégén Mazepin meg is pördült, de a kocsija nem sérült meg.

További híreink:

A Q2-ben Verstappen kezdett a legjobb körrel, őt a két Mercedes követte, a kieső pozíciókban pedig Alonso, Stroll, Giovinazzi, illetve a két Ferrari-pilóta állt, akik ekkor még nem rendelkeztek mért körrel.

A két Ferrari a hetedik és a nyolcadik helyre jött be, ezzel Gasly és Russell csúszott a kiesőzónába, viszont nem voltak nagy különbségek a középmezőnyben: a negyedik és a tizenharmadik között alig több mint négy és fél tizedmásodperces volt a különbség.

A Q2 végén Hamilton közel 3 tizedet vert Verstappenre, ezzel ő lett a leggyorsabb a Q2-ben, és kiesett Alonso, Gasly, Ocon, Giovinazzi és Stroll. A három hazai pilóta, Hamilton, Norris és Russell is bejutott a legjobb 10-be, így örülhetett a silverstone-i közönség.

 

Az első Q3-as körök után Hamilton állt az élre bő másfél tizedes előnnyel Verstappen előtt, majd Bottas, Perez, Norris és Ricciardo következett, míg Vettel idejét törölték, Russell pedig később futotta meg az első körét.

Russell üres pályán futott ideje átmenetileg a 7. helyre repítette őt, majd jöttek az utolsó körök. Hamilton a köre végén hibázott, de Verstappen így is elmaradt tőle 75 ezreddel, így a brit pilóta indulhat az első helyről a sprintkvalifikáción.

Bottas a harmadik, Leclerc a negyedik lett, a további sorrend: Perez, Norris, Ricciardo, Russell, Sainz, Vettel. Holnap 13 órától következik a második szabadedzés, 17:30-tól pedig a sprintkvalifikáció, ami már a verseny rajtsorrendjéről dönt.

Jelentős támogatást kapott a McLaren, többek között Szaúd-Arábiától…

megosztás

hozzászólás

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img