Fejlődik a Ferrari: Célok? Magyarországon kettős győzelem!

Ezt olvasta már?

Miután Max Verstappen és Lewis Hamilton a Brit Nagydíj első körében a heves csata közepette összeütköztek, a mögöttük ólálkodó Charles Leclerc lehagyta a megtorpanó hétszeres világbajnokot, így a piros zászló meglendülésekor már ő volt elöl. Az újbóli állórajtja is jól sikerült, a brit nem tudta őt elkapni, ráadásul a Verstappen elleni manőveréért 10 másodperces büntetéssel is jutalmazták, így még távolabb került Leclerc-től. Amikor a versenyt vezetve a monacói kétségbeesve rádiózni kezdett a rakoncátlankodó motor miatt, talán már mindenkinek felrémlett a 2019-es Bahreini Nagydíj, de a Ferrari-pilóta ezúttal tartotta pozícióját. Egészen addig, míg Hamilton végül mégiscsak levadászta.

Leclerc a szurkolók elismerését mindenképpen kivívta, akik a nap versenyzőjének választották, és mint a futam utáni nyilatkozatában megerősítette, ő is elégedett a mai formájával; tulajdonképpen elérte a tegnap megfogalmazott célját. „Sokkal teljesebb versenyzőnek érzem magam, mint 2019-ben. Úgy gondolom, ma semmilyen hibát nem vétettem. Meglepetésre ma jobban nyomhattuk, úgy pedig sokkal könnyebb hibázni, de az elsőtől az utolsó körig 100%-on teljesítettem. Nagyon jó érzés volt.”

Leclerc külön megemlítette, most mennyivel gördülékenyebben megbirkóztak a motorproblémával, mint korábban. „Bámulatos volt, remekül kezeltük azt a nehéz helyzetet az első etapban. Ezt jó volt láni.” Hogy ezen múlott volna esetleg a győzelme? Erre is egyértelmű volt a válasza. „A verseny hosszú, és sok tényező közrejátszik benne. Ez nem a motorprobléma hibája, egyszerűen túl gyorsak voltak ma [a Mercedes], ennyi” – foglalta össze a futamot Leclerc.

Csapattársa, Carlos Sainz már kevesebb reflektorfényt kapott. A spanyol a hátsóbb pontszerző helyeken csatázott Daniel Ricciardóval, és az ausztrál komoly fejtörést okozott neki, Ausztriával ellentétben ezúttal nem tudta végül maga mögé utasítani. „Sajnos beragadtam mögé az egész verseny alatt. Az erős tempónknak köszönhetően sikerült elévágnom, de sajnos a lassú bokszkiállás után megint mögötte voltam. A kemény keverékkel pedig még nehezebb volt az előzés. Még amikor használhattam a DRS-t, akkor sem tudtam elég közel kerülni hozzá” – nyilatkozta a verseny után Sainz, akinek az említett lassú kerékcsere valóban nem volt segítségére, melyet a csapat elmondása szerint a pisztoly hibája okozott.

A szituáció ugyanakkor nem volt meglepő számára, és nem feledkezett meg ellenfele méltatásáról sem. „Ez már párszor előfordult, szóval nincs új a nap alatt. Az övék az egyik legnehezebben megelőzhető autó” – mondta a spanyol. A Ferrari és a McLaren a konstruktőri bajnokságban kiélezett csatát vív egymással, jelenleg továbbra is a McLaren áll előrébb, 15 pontos előnnyel.

A Ferrarinak azonban nincs oka a pesszimizmusra, hiszen úgy tűnik, a katasztrofális francia versenyhétvége után kezdenek magukra találni. A csapatfőnök, Mattia Binotto büszke a vörösökre. „Természetesen csalódottak lehetünk, hiszen csak két kör volt már a végéig, de ugyanakkor örülünk is az egész hétvégi teljesítményünknek. Franciaország után az egész csapat egységben dolgozott, és valahogy megértettük a gyengeségeinket. Most sorozatban három futamon volt jó a versenytempónk, pedig ez a gyenge pontunk volt a szezon elején” – vázolta a Ferrarin belüli hangulatot az olasz.

Ezután egy érdekességre is felhívta a figyelmet, amivel az istálló joggal lehet elégedett. „Ami még fontosabb, hogy most tíz verseny alatt 17 ponttal többet szereztünk, mint tavaly egész évben. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy kis lépésekben, de fejlődünk.” Binotto annyira fellelkesült a mai eredmény láttán, hogy már egészen elképesztő terveket vázolt arra az újságírói kérdésre, mit vár a soron következő Magyar Nagydíjtól, a győzelemért mennek-e. „Dehogy a győzelemért. Az első-második helyért!” – humorizált a csapatfőnök.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img