F1: Hamiltont meglepte a fizetési plafon | Vezess

Ezt olvasta már?

Mind a tíz Forma-1-es istálló támogatta hétfőn azt a felvetést, mely szerint a jövőben maximálják a Forma-1-es pilóták járandóságát. A nem hivatalos tervek szerint 2023-tól kezdve egyetlen versenyző fizetése sem haladhatja majd meg az évi 30 millió dollárt.

A 30 milliós plafon persze nem sok csapatot-pilótát érint, a jelenlegi mezőnyből csak a ferraris Sebastian Vettel és a hamarosan hétszeres világbajnok Lewis Hamilton keres ennél többet. Utóbbi éppen mercedeses szerződésének meghosszabbítása előtt áll, ám a hírek szerint a két fél nemigen tud megegyezni egymással: a huzavona éppen a fizetésen megy.

A brit szerint az új fejlemények nem fogják befolyásolni a tárgyalásait istállójával, ám elmondta, nem számított ilyen változásokra. “Versenyzői szemszögből nézve ez meglepetés számunkra. Hallottam már egy ideje az ötletet, talán tavaly Franciaországban. Fontos, hogy a GPDA (az F1-es pilóták szakszervezete – a szerk.) szoros együttműködésben dolgozzon az F1-gyel, és legyenek egyeztetések” – mondta.

Kérdéses azonban, hogy marad-e egyáltalán a szabályok bevezetéséig a Forma-1-ben Hamilton. Az Emilia-romagnai Nagydíj helyszínén, Imolában elmondta, hogy nem fogja még egy évtizeden keresztül gyarapítani a mezőnyt. “Úgy gondolom, messze vagyok még attól, hogy a belső órám jelezzen” – célzott a mezőny második legidősebb pilótája arra, hogy kora miatt még nem fogja szögre akasztani sisakját. “Nézzünk Michael Schumacherre, még 43 évesen is fitt volt.”

“Őszintén szólva nem gondolom, hogy nem leszek képes a vezetésre. Ha szeretném, képes leszek jól teljesíteni, nem hiszem, hogy a reakcióidőm visszaesne a 40-es éveim közepéig. De nem azért vagyok itt, hogy ilyen sokáig itt is maradjak, más dolgokat is szeretnék csinálni. Azért csinálom, mert szeretem csinálni és úgy érzem, egyre jobb vagyok benne” – árulta el Hamilton, aki nemrég betekintést nyújtott abba, milyen dalokra is számíthatunk tőle első önálló zenei albumán.

Forrás: GPfans.com

Kép(ek) forrása: Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában