F1: Először látható mozgásban Vettel új csapatánál | Vezess

Ezt olvasta már?

Ugyan már tavaly szeptember óta hivatalos, hogy Sebastian Vettel Forma-1-es karrierjét az Aston Martin színeiben folytatja 2021-ben, a négyszeres világbajnokról és csapatáról eddig csak elvétve láthattunk képeket.

Ellenben a McLarenhez igazoló Daniel Ricciardóval vagy a ferraris programok sorozatán túllévő Carlos Sainzcal, a németről nemigen jelentek meg még fotók sem. Ez persze nem annyira meglepő, hiszen közismert, hogy a német nincs jelen nyilvánosan a népszerű közösségi oldalakon, de a többi istállóval szemben az Aston Martin sem vitte túlzásba az információk csepegtetését az előszezonban.

Kedd este azonban sokak örülhettek, ugyanis Lawrence Stroll alakulata egy Vettel főszereplésével készült videót tett közzé a Twitteren. A felvételen a tetőtől talpig zöld pilóta nem csinál sokat, csak megérkezik az Aston Martin központjához, ahol kiszállt a márka szabadidőjárművéből, a DBX-ből, és besétált egy ajtón.

Német források szerint Vettel a múlt hetet az angliai gyárban töltötte, a keddi napot teljes egészében a szimulátorban töltve. Ez idő alatt több mérnökkel, valamint Andy Green technikai igazgatóval is találkozott, és megejtette üléspróbáját is.

Forrás: Twitter

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában