Összesen három ügyben indult vizsgálat a Forma-1-es Brit Nagydíj sprintkvalifikációját követően.

Ezek közül az egyikről már a megmérettetés közben értesülhettünk: a leintés utánra halasztották George Russell és Carlos Sainz csörtéjének vizsgálatát. A Williams pilótája a rajtot követően terelte le a pályáról a ferrarist, aki emiatt hátraesett a mezőnyben.

A stewardok Russellt látták bűnösnek itt, és három rajthelyes büntetést kapott, valamint egy büntetőponttal is “gazdagodott”. A brit így a kilencedik helyett a 12. pozícióból kezdheti hazai versenyét, és emiatt a 11. helyen leintett Sainz is előrelép egyet a vasárnapi rajtrácson.

Emellett vizsgálat indult Sainz ellen azért, mert a gyanú szerint veszélyes módon tért vissza a forgalomba pályán kívüli kalandozásai során. Végül nem büntették meg ezért a spanyolt.

A második szabadedzést követő rajtpróbák miatt a stewardok behívatták Sebastian Vettelt, Nyikita Mazepint és ismét csak Sainzot, ugyanis a három pilóta állítólag nem követte a versenyirányítás utasításait. Ezekben az esetekben csak figyelmeztették a versenyzőket, a stewardok nem büntettek.