Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Zidane távozik a Realtól

Ezt olvasta már?

Több spanyol médium is arról számolt be, hogy a francia szakember már a múlt vasárnapi, Sevilla elleni, 2‒2-es döntetlennel zárult mérkőzés előtt bejelentette a játékosoknak a döntését.

A fővárosi gárdát a mostani idényben a spanyol Király-kupától a harmadosztályú Alcoyano búcsúztatta, a Bajnokok Ligájában a Chelsea elleni elődöntő jelentette a végállomást, míg a La Ligában két fordulóval a bajnokság vége előtt két pont az együttes hátránya a városi rivális Atléticóval szemben.

A jövőjét firtató újságírói kérdésre Zidane korábban kitérő választ adott.

Nem tudom, mi fog történni. Most itt vagyok, holnap mérkőzést játszunk, de nem tudom, utána mi következik, mert ez a Real Madrid ‒ mondta a tréner szombaton, az Athletic Bilbao elleni bajnoki mérkőzés előestéjén.

Zidane először 2016 januárja és 2018 májusa között irányította a Realt, amellyel ekkor három Bajnokok Ligája-győzelmet és egy bajnoki címet szerzett. Tíz hónappal későbbi, 2019. márciusi visszatérése óta ‒ tavaly nyáron ‒ újra megnyerte a La Ligát.

Távozásának okaként a Goal a mentális és fizikális fáradtságot említi: a francia szakember rengeteget dolgozott, hogy újra ütőképes csapatot faragjon a Real Madridból Julen Lopetegui és Santiago Solari után az elmúlt bő két évben.

Az olasz sajtó már hetek óta arról cikkez, hogy a Juventus csábítja Zidane-t a szezon végén minden bizonnyal távozó Andrea Pirlo helyére.

A Real Madrid vasárnap este (18.30) az Athletic Bilbao vendége lesz a La Liga utolsó előtti fordulójában.

(Borítókép: Zinédine Zidane. Fotó: Quality Sport Images / Getty Images Hungary)

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img