BL: zárt kapus lesz a Barca–Fradi mérkőzés – sajtóhír – NSO

Ezt olvasta már?

Spanyol lapértesülés szerint nem lesznek nézők a jövő keddi FC Barcelona–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Zárt kapuk mögött játszhat az FTC a Camp Nouban (Fotó: AFP)

A katalán klub a héten azzal a kéréssel fordult a spanyol járványügyi illetékesekhez, hogy a BL-csoportmeccsein fogadhasson nézőket a Camp Nouban. Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség a budapesti Szuperkupa-mérkőzés után engedélyezte, hogy a szurkolók korlátozott számban részt vehetnek a találkozókon (a járványügyi előírásokat betartva).


Hirdetés

A Mundo Deportivo beszámolója alapján Alba Vergés egészségügyi miniszter és Josep Maria Argimon egészségügyi államtitkár sem támogatja a nézők beengedését. Így minden bizonnyal zárt kapus lesz az október 20-i, Ferencváros elleni BL-összecsapás.

Azt nem tudni, hogy a Juventus és a Dinamo Kijev ellen is nézők nélkül lesz kénytelen játszani a katalán együttes.

A Sport szerint pénteken lesz hivatalos döntés az ügyben.

Alba Vergés egészségügyi miniszter az Asnak azt is elmondta, hogy az október 24-i Barcelona–Real Madrid összecsapáson sem lehetnek nézők a stadionban, így ez lesz az első el Clásico közönség nélkül.

„Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy nézőket engedjünk a stadionokba. Nem mondom, hogy a teljes idényt üres lelátók előtt játsszuk le, de  október 20-án és 24-én még biztosan nem nyithatják ki a stadionok kapuit” – mondta Vergés a Catalunya Radiónak.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021

A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55:
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz)
21.00: FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol)
21.00: FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában