Algéria brutális bírói csalás miatt kéri a vb-selejtező újrajátszását

Ezt olvasta már?

Algéria a Kamerun elleni, világbajnoki szereplésről döntő párharc visszavágójának újrajátszását szeretné elérni, és a részrehajló játékvezetés miatt fellebbezést nyújtott be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA).

Az algériai szövetség (FAF) egészen elképesztő csalásokkal vádolja a gambiai Bakary Gassama játékvezetőt, aki mindent elkövetett annak érdekében, hogy az észak-afrikai ország ne jusson ki a világbajnokságra.

A párharc első mérkőzésén Algéria 1-0-ra győzött Kamerunban, így jó eséllyel várta a hazai összecsapást. Vezetést azonban a vendégek szerezték meg: a 22. percben a Bayern csatára, Eric Maxim Choupo-Moting talált be (0-1).

Igaz, a visszajátszás szerint hatalmas szabálytalanság történt, Léandre Tawamba két kézzel, látványosan nekilökte védőjét a kapusnak, aki emiatt nem tudta megszerezni a labdát. A VAR-szobában ülő stáb jelezte is a szabálytalanságot, de Gassama játékvezetőt ez nem érdekelte.

A hosszabbításba torkolló találkozó 98. percében les miatt vett el egy gólt Iszlam Szlimanitól, de a legdurvább döntése még hátra volt, a 98. percben Szlimani fejes gólját kezezés miatt érvénytelenítette, noha a videobíró jelezte, hogy szabályos volt és ezt a tévében ki is írták.

De még ezt a nagy hátrányt is úgy tűnt, elviseli a csapat, hiszen Ahmed Touba a 118. percben egyenlített, de Karl Toko Ekambi a 124. (!) percben megszerezte Kamerunnak azt az idegenbeli gólt, ami a továbbjutást eredményezte.

A FAF eltökélt szándéka, hogy minden törvényes eszközt bevet a mérkőzés megismétlése érdekében

– idézte az MTI a közleményt, amelyben részrehajlás nélküli bíráskodást követel az újrajátszáshoz. A FAF elnöke, Charaf-Eddine Amara a sikertelen vb-kvalifikáció után lemondott.

A november 21-én kezdődő világbajnokság csoportjainak sorsolását pénteken tartják Dohában.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.


Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában