A Renault a Red Bullal való együttműködésről

Ezt olvasta már?

Miután a Honda pénteken bejelentette, hogy 2021 végén elhagyja a sportágat, a Red Bull és az AlphaTauri kénytelen új motorszállító után nézni.

A Renault 12 szezonon át, 2007-től 2018-ig látta el a Red Bullt motorokkal. Az együttműködés 4 egyéni és 4 konstruktőri világbajnoki címet eredményezett.

Még több F1 hír:

Kapcsolatuk azonban, különösen az utolsó években, közel sem volt zökkenőmentes. Az eredmények hiánya, valamint a Red Bullt vezető Christian Horner és a Renault-t irányító Cyril Abiteboul közötti személyes ellentét miatt a kapcsolat csúnya véget ért.

Az FIA sportszabályzatának 9. cikkelye kimondja, hogy ha egy csapat motor nélkül marad, akkor a legkevesebb csapatnak beszállító motorgyártó köteles ellátni őt.

A következő évtől a Mercedesnek 4 partnere lesz, a Ferrarinak három, a Renault-nak pedig jelen állás szerint mindössze saját csapata, az Alpine.

Abiteboul elmondta, a Red Bull részéről nem történt megkeresés a tegnapi bejelentés óta, de készek teljesíteni az FIA által megfogalmazott kötelességeket.

„Megerősíthetem, hogy egyelőre semmilyen formában nem beszéltünk” – mondta francia a Motorsport.comnak.

„A sport résztvevőjeként tisztában vagyunk ezzel a szabállyal. Az a szándékunk, hogy megfeleljünk a szabályoknak és a felénk támasztott követeléseknek.”

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, and Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team, in the Press Conference

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

„A folyamat természetesen nem ilyen egyszerű. Először is meg kell fogalmazniuk a szándékukat, ami még nem történt meg. Ezen felül vannak egyeztetésre váló részletek, mint például a határidők. Még messze vagyunk attól, hogy ezekről beszéljünk, 2021 tavasza előtt nem kerül erre sor.”

„Tudjuk, hogy az F1-ben sok minden megtörténhet, az idő pedig korlátozott. 2021 tavasza még nagyon messze van, sok minden történhet addig. Ahogy mondtam, tartani fogjuk magunkat a kötelezettségekhez, amiket ez a helyzet szült.

Arra a kérdésre, a múltban történt események után kellemetlen lenne-e a Red Bullal együtt dolgozni, Abiteboul így felelt: „Természetesen igen, de a sport érdekeit kell szem előtt tartanunk. Szerintem még messze vagyunk attól, hogy átkeljünk azon a bizonyos hídon.”

„Nem tudom elképzelni, hogy a Red Bull nem készült volna vészmegoldásokkal erre az esetre. Egy ideje már bizonyára tudták, hogy ez be fog következni, Helmut [Marko] és Christian [Horner] pedig teli van ötletekkel és megoldásokkal. Nem hiszem, hogy mi lennénk az első számú opciójuk!”

Abiteboul elmondta, nem érte teljesen váratlanul a Honda döntése.

„Tudjuk, hogy egy ilyen fordulat bármikor megtörténhet. Tudtam, hogy 2021 utáni szerepvállalásuk még megerősítésre vár. A bejelentéssel való késlekedés már egy jel volt. Annak tükrében, hogy mi hol járunk a 2022-es motorunkkal, a bejelentés csúszása már erős jelentéssel bírt” – zárta Abiteboul.

Miért távozott a Honda? 

Ajánlott videó:

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában