Nagy hír az atomháború miatt aggódóknak: új forródrótot létesített Amerika és Oroszország

Ezt olvasta már?

Egy névtelenséget kérő amerikai illetékes azt mondta a hírügynökségnek, hogy az új kommunikációs kapcsolat célja az, hogy elkerülhetők legyenek a „téves számítások, katonai incidensek és az eszkalációk”. Előtte az NBC már közölte ezt az értesülést, miszerint március elsején sikerült megteremteni a közvetlen kommunikációs kapcsolatot.

Mindez azután érkezett, hogy február 27-én vasárnap fokozott készültségbe helyezte Vlagyimir Putyin orosz elnök a nukleáris haderőt és Szergej Lavrov külügyminiszter szerdán arról beszélt, hogy ha esetleg kitör a harmadik világháború, akkor azt atomtöltetekkel vívnák.

Azzal, hogy a minap egy új forródrót létesült a két védelmi tárca között, ennek veszélye mindenképpen enyhült, ami fontos hír lehet azoknak, akik az elmúlt napok híráramlása alapján egy atomháború kialakulásától tartottak.

Szintén segítheti a feszültségek kontroll alatt tartását, hogy az amerikai hadsereg szerdán azt közölte, hogy elhalasztja egyik Minuteman III típusú interkontinentális ballisztikus rakétájának tervezett tesztindítását. “Megértjük, hogy ebben a feszült helyzetben, mennyire nagy jelentősége van annak, hogy az Egyesült Államok és Oroszország észben tartsa a tévedések kockázatát és lépéseket tegyen e veszélyek csökkentésére” – jelentette ki akkor John Kirby, a Pentagon szóvivője az MTI emlékeztetője szerint.

Címlapkép forrása: Getty Images

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában