Föld alá bújik vagy egy autó hátsó ülésén menekül a háború elől az ukr

Ezt olvasta már?

Nem a bezárt mozik vagy a Cannes-ból kitiltott orosz rendezők lesznek a kulturális szcéna legnagyobb áldozatai az orosz–ukrán háborúban. Míg világszerte kollektív bojkottal zárják ki az oroszokat a művészvilágból, addig Putyin nem fél bombákat bevetni azért, hogy megsemmisítse az ukrán kulturális színteret. A kultúra kiradírozásával az orosz elnök komoly csonkítást végezhet az ukrán identitáson. Ám ők sem hagyják magukat, foggal-körömmel védik a műkincseiket: ha kell, égő házból mentik ki vagy bunkerekbe viszik, esetleg dobozokba pakolva menekítik azokat egy Audi hátsó ülésén.

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz–ukrán háború kulturális vonatkozása nem merül ki annyiban, hogy bezárnak a mozik, a Netflix pedig nem győzi majd ontani magából a háború ihlette filmeket, sorozatokat. A konfliktus kulturális következménye első körben az orosz kultúra futótűzként terjedő bojkottlánca volt, ám az ivankivi múzeum lángoló képe – benne az egyik legismertebb ukrán festőművész, Marija Primacsenko megsemmisülő festményeivel – egyértelművé tette, hogy nem a Batman halasztása lesz a legnagyobb érvágás az ukrán kultúra számára. Sokkal inkább az, hogy a leégett múzeumok és elpusztított galériák nem csupán járulékos veszteségei a háborúnak, hanem fontos taktikai lépés is – legalábbis az ukránok biztosak abban, hogy Vlagyimir Putyin az ukrán kulturális örökség kiirtásától sem riad vissza, ha azzal megsemmisítheti Ukrajnát.

Putyin nagyon jól tudja, hogy a művészet és a történelmünk nélkül Ukrajnának gyengül az identitása. Ez az egész háború lényege, hogy kitöröljön minket, ukránokat, és beolvasszon a saját kriptofasiszta népébe

– nyilatkozta a Washington Postnak Taras Voznyak, a lvivi Nemzeti Galéria igazgatója, amely egybecseng az ukrán kultúra képviselőinek általános véleményével. Az UNESCO osztja ezt az álláspontot, a szervezet közleménye szerint „meg kell őrizni Ukrajna kulturális örökségét, mint a múlt tanúbizonyságát, de ezzel együtt a jövőbeli béke és az összetartás katalizátorát, amelyet a nemzetközi közösségnek kötelessége megvédeni és megőrizni.” Az UNESCO világörökségi helyszínei között hét ukrán helyet találunk, amelyek közül különösen a kijeviek sorsa adhat okot komoly aggodalomra. A város egyik jelképe, az arany kupoláiról ismert Szent Szófia-székesegyház az ukrán titkosszolgálat információi szerint igen komoly veszélyben van, mivel négy perc sétára található az Ukrán Biztonsági Szolgálat székhelyétől, amely elsődleges célpont az oroszok számára. Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az Ukrán Görögkatolikus Egyház vezetője arra kérte az oroszokat, hogy ne bántsák a legrégebbi, teljesen fennmaradt kelet-szláv keresztény templomot. De nem érezheti biztonságban magát Lviv történelmi belvárosa sem, amely épp a kulturális jelentősége miatt került fel a listára.

FIORA GARENZI / HANS LUCAS / AFP Védőfóliával bevont szobrok Lviv városában 2022. március 10-én.

Nem is bánthatnák, hisz az 1972-ben elfogadott Világörökség-egyezményhez a Szovjetunió is csatlakozott, amelynek értelmében a világörökségi helyszínek szándékos tönkretétele háborús bűntettnek minősül. Az eddigiek alapján azonban nem lehet elmondani, hogy az oroszok különösebben szívbajosak lennének az egyezmény megsértése miatt.

A kultúra szándékos pusztítása már a rómaiak korában is egy bevett taktika része volt, Napóleon sem véletlenül lövette le a legenda szerint az egyiptomi szfinx orrát, de nem is kell évszázadokat visszatekerni a történelemben, hogy erre példákat találjunk. Az Iszlám Állam a 2010-es évek derekán nemcsak véres ténykedésével borzasztotta el a világot, hanem azzal is, hogy a szélsőségesek sorra rombolták le Szíria többezer éves épületeit, semmisítették meg az ókortól fennmaradt felbecsülhetetlen értékű műkincseket. Ráadásul Putyin sem most először ügyködik a kultúrairtó fronton: 2014 óta a krími eseményeket követően közel egymillió műalkotást vittek el az oroszok a félszigetről Moszkvába.

Al-Jazeera kedden megjelenő műsorában Josh Rushing az ukrán kulturális színtér szereplőivel fejtegette ennek okát, amelyet kivétel nélkül a fent említett idézet lényegében látták: kultúra nélkül oda az identitás. Úgy vélik azonban, hogy az orosz elnök épp motivációi miatt különbözik a felsorolt példáktól: Putyin számára döntő fontosságú az ukrán identitás kérdése, illetve annak tagadása, ehhez az egyik leghatékonyabb eszköz a kultúrájuk kiradírozása. Rushing szerint az orosz elnök az orwelli bölcsességre alapozza tervét: „Aki a múltat irányítja, az irányítja a jövőt is, aki a jelent irányítja, annak kezében van a múlt.”

Orosz műalkotásokat mentenek orosz bombák elől

Bár érthető módon az emberek biztonsága a legfontosabb, a kulturális intézmények dolgozói és a civilek is példátlan odaadással próbálják menteni Ukrajna műkincseit. A már említett Primacsenko-múzeumba például a Times cikke szerint egy férfi a lángokkal nem törődve rontott be, és tíz festményt ki is tudott hozni épségben. A mozdítható műalkotásokat bunkerekbe, pincékbe, óvóhelyekre viszik, a nem mozdíthatókat tűz és ütésálló anyagokkal vonják be, az online adatbázisokat felhőkbe mentik. A beszámolók szerint példátlan az összefogás a műkincsek megóvása érdekében.

Ha elveszítjük a kultúránkat, elveszítjük az identitásunkat

– ismételte az ukránok egyik félelmét a Guardiannek Lilia Oniscsenko, Lviv örökségvédelmi hivatalának vezetője, miközben a város székesegyházát próbálta háborúbiztossá tenni. A mentést az örökségvédelemmel foglalkozó civil szervezet, a Lviv Építészeti és Történelmi Műemlékek Védelméért Alapítvány végzi, ám helyiek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A templom ablakait azóta már bedeszkázták, több műkincset – többek közt a XIV. századi székesegyház fából készült szobrait, amelyeket legutóbb a második világháború alatt kellett elrejteni – vittek azóta egy bunkerbe. A tereken álló szobrokat úgy védik, ahogy tudják: habszivaccsal tekerik be őket, vagy fakeretet raknak rájuk, így óvják őket az orosz támadástól. Odesszában alig látszik ki a homokzsák-hegyből Richelieu herceg szobra, Ivano-Frankivszk városában pedig egy föld alatti kávézót neveztek ki bunkernek, ahová több mint harminc művész összefogásában menekítik folyamatosan a szobrokat és festményeket. Bombatalálat esetén azonban ez sem fog segíteni, a helyszín értelemszerűen nem bombabiztos. Nekik kicsivel több idejük van felkészülni, a frontvonal egyelőre tőlük relatíve távolabb, északkeleten, keleten és délkeleten húzódik.

Maksym Voitenko / ANADOLU AGENCY / AFP Richelieu herceg homokzsákokkal biztosított szobra Odesszában 2022. március 13-án.

Nincs ilyen szerencséje Harkivnak: a várost a háború kitörése óta bombázzák az oroszok. A Szépművészeti Múzeumban sorra szedik le és rejtik el a festményeket – bár egyelőre a kitartó bombázás ellenére nem érkezett hír a múzeumban esett komolyabb károkról, éppen elég az, hogy az épület számos ablaka betört, ezáltal a hideg időjárásnak vannak kiszolgáltatva a körültekintő tárolást igénylő műalkotások. A sors iróniája, hogy a közel 25 ezer műtárggyal rendelkező múzeum egyik legértékesebb festménye, A zaporozsjei kozákok válasza a török szultánnak című kép épp egy világhírű orosz festő, Ilja Jefimovics Repin műve. És bár a világ kulturális intézményei sorra bojkottálják az orosz művészetet, az ukránok mégsem hagyják a falon lógni az orosz műalkotásokat: Marina Filatova, a múzeum egyik vezetője elmondta, nem tesznek különbséget a műkincsek közt a szerző nemzetisége alapján, már levették a festményt a falról, és több más képpel együtt elrejtik.

A sors iróniája, hogy meg kell védenünk az orosz művészeket, műkincseket a saját honfitársaiktól. Ez egyszerűen barbarizmus

– nyilatkozta a nő a Reutersnek.

A BBC riportja szerint nehéz megszólaltatni a kulturális intézmények vezetőit, akik érthető módon tartanak attól, hogy ezáltal célpontokká válnak. Olekszandra Kovalcsuk, az odesszai Szépművészeti Múzeum megbízott igazgatója is vélhetően azért nyilatkozott meglehetősen bőbeszédűen, mert már nincs az országban: egyéves fia biztonsága miatt döntött úgy, hogy Bulgáriába menekül. Az ukrajnai múzeumok helyzetéről lesújtó képet festett: úgy véli, az ilyen jellegű művészeti intézmények pénzszűke miatt egyáltalán nincsenek ellátva olyan biztonsági rendszerekkel, amely például tűz esetén megvédené a műalkotásokat – ha tehát valami lángra kap egy ukrán múzeumban, akkor a tűz nagy valószínűséggel teljesen elpusztítja majd a tartalmát. És bár Kovalcsuk családja miatt már elmenekült Ukrajnából, nem mindenki hagyja el a süllyedő hajót: a vezető szerint az ország többezer múzeumában napok, hetek óta bent alszanak a dolgozók a műalkotások mellett, hogyha kritikussá válna a helyzet, azonnali cselekedni tudjanak.

Egyértelmű, hogy az ukrán nép biztonsága most a prioritás: őket megóvni a legfontosabb küldetés. De egy olyan nemzetről beszélünk, amely büszke múltra tekint vissza, és a közelmúltban már egyszer végignézte, ahogy a kulturális alakjait és művészetét a szovjet rezsim tönkretette. Félő, hogy az oroszok meg akarják ezt ismételni. (…) Úgy gondolom, az oroszok szempontjából van értelme azon műalkotások elpusztításának, amelyek az ukrán kulturális örökségünket hirdetik, azt, hogy különálló történetünk van, és mások vagyunk, mint az oroszok. E művészetnek nem lesz helye az Oroszországi Föderációban. Megszűnik

– nyilatkozta a BBC-nek Kovalcsuk.

Festmények helyett tankcsapdákon dolgoznak az ukrán művészek

Az Al-Jazeera műsorában megszólalt az a Volo Bevza is, akinek épp február 24-én nyílt volna meg saját kiállítása Kijevben, amikor kitört a háború. Az évek óta Berlinben élő ukrán festő optimista volt, és még 23-án sem fújta le a kiállítást, amelynek sorsát egész Ukrajnával együtt egy nappal később megpecsételte a háború. Bevza nem hagyta el szülőföldjét, hisz a kötelező katonai szolgálat miatt nem is tehette: először a városban zárkózott be családjával együtt a lakásukba, később fotós barátnőjével, Victoria Pidusttal és annak testvérével Lvivbe mentek, ahol egy egészen más alkotói munkába kezdtek: cseh sündisznónak is nevezett tankcsapdákat kezdtek készíteni, ezzel járulva hozzá a város védelméhez. Bár Rushing nem hagyta ki az alkalmat, hogy ne akarja elsütni „a művészettel a háború ellen” közhelyet, a két művész határozottan azt felelte, hogy ebben a helyzetben a legutolsó dolog, amire gondolni tudnak, az a művészet. A más önkéntesekkel együtt gyártott tankcsapdáik ugyan valóban megállnák a helyüket egy modern tárlaton, úgy vélik, az különbözteti meg őket egy műalkotástól, amire használják. Ebben az esetben a város védelmére.

Legalább az interneten maradjon meg

Azt gondolhatnánk, hogy még ha sok műalkotás fizikai valójában megsemmisül, legalább az interneten fennmarad, hiszen a jól ismert frázis szerint ott minden megtalálható. Nagyon téved az, aki ezt hiszi, az orosz pusztítás ugyanis oda is elérhet, ahová nem gondolunk. A galériák, múzeumok, könyvtárak és egyéb kulturális intézmények milliós online adatbázisokkal rendelkeznek, néhány jól irányzott bomba viszont megsemmisítheti az ehhez szükséges infrastruktúrát, amely ideiglenes vagy végleges leállást eredményezhet. Ez azt jelenti, hogy a modern emberemlékezetnek számító internetről is eltűnhet rengeteg, kulturális szempontból fontos adat. Ez a vészjósló gondolat vitt három techszakembert arra, hogy a háború megkezdését követően máris az online adatbázisok megmentésén kezdjen agyalni. Quinn Domborowski, Anna Kijas és Sebastian Majstorovic a Twitteren találtak egymásra azzal az ötlettel, hogy megkezdjék az ukrán zenei gyűjtemények virtuális mentését. Az ötlet néhány nap alatt kinőtte magát, több tucat könyvtáros, levéltáros és digitális szakember csatlakozott a projekthez, és létrehozták a Saving Ukrainian Cultural Heritage Online (SUCHO) nevű kezdeményezést, amelyhez a világ bármely pontjáról lehet csatlakozni: tudományos és kulturális intézmények online adatait töltik le és archiválják egy biztonságos, felhő alapú rendszerbe. Több mint kéthetes működésük alatt közel 1500 honlap tartalmát másolták le sikeresen: a beszkennelt könyvritkaságokon keresztül a tudományos publikációkon át a múzeumok teljes, 3D-túráin keresztül a galériakatalógusokig rengeteg adatot sikerült online formában megőrizniük.

Nem kellett sok idő, hogy beigazolódjon, mekkora szükség van a munkájukra. Csupán négy órával azután, hogy sikeresen lementették a Harkivi Nemzeti Adatbázis honlapján található több mint 100 gigányi anyagot, az oldal összeomlott, vélhetően az oroszok kitartó bombázása közvetett eredményeként.

Szöktetés egy fehér Audi hátsó ülésén

Míg az egyedüli hely, ahol a műalkotások igazán biztonságban lennének, az nyilvánvalóan az országon kívül lenne, értelemszerűen nem járható út a műkincsek kimenekítése az országból. Bizonyos esetekben mégis meg kell kísérelni a lehetetlent, ahogyan tették ezt az idei Velencei Biennálé ukrán kiállítói, akik küldetésüknek érezték, hogy a háborús helyzet ellenére igenis képviseltesse magát az ország a kiállításon. Bár eleinte az ukrán pavilon csapata azt nyilatkozta, hogy a háborús helyzet miatt felfüggesztették az előkészületeket, később úgy vélték, mindennél fontosabb, hogy ott álljon Pavlo Makov A kimerülés szökőkútja című alkotása. Kátya Pavlevics, az ukrán pavilon kommunikációs igazgatója szerint, ha valaha film készül a háborúról, a művészetről és az odaadásról, akkor A kimerülés szökőkútja kalandos kimenekítésének mindenképp benne kell lennie. Az installáció darabjait – köztük 72 réztölcsért – Maria Lanko kurátor pakolta be három kartondobozba és néhány szatyorba, Audija hátsó ülésére halmozta őket, majd különösebb terv nélkül nekiindult a határnak. Egyetlen célja volt: hogy a műalkotást mielőbb kijuttassa a háború által sújtott országból. A nő hat napon át vezetett és rostokolt az országot megbénító dugókban, mire épségben kijutott az országból, jelenleg már Velencében van. Pavlo azóta már meg is erősítette az installáció és a kurátor sikeres menekülését, így az látható lesz az április 23-án kezdődő Biennálén. A műalkotás üzenete nem is lehetne aktuálisabb: a klímaszorongás mellett az eltörléskultúrára és a háborúra reflektál.

Yevhen Kotenko / NurPhoto / AFP Autók és buszok Kijevben, Ukrajna fővárosában 2022. február 24-én, az orosz támadás első napján

Ukrajna jelenléte az ilyen jellegű eseményeken megmutatja a világnak és az ukránoknak, hogy igenis létezünk. Nincs az a háború, az a zsarnok, az az agresszor, aki megakadályozhatna abban, hogy megmutassuk, kik is vagyunk

nyilatkozta küldetésükről Pavlevics összefoglalva az ukránok határozott fellépésének motivációját Putyin kultúrairtásával szemben.

Kapcsolódó

Jo Nesbø: Legyőzhető-e Putyin történetekkel?

Putyin elhallgattat mindenkit, aki másként értelmezné a történteket. Ez lenne a valóságos csatatér – a narratíva? S milyen szerepet játszhat a fikció, ha már az igazság elbukott? Jo Nesbø cikke a 24.hu-n.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában