Egyre agresszívebb és kiterjedtebb az orosz háború

Ezt olvasta már?

A látogatás első állomása a Magyar Honvédség Előretolt Vezetési Pontjának helyszíne volt, ahol a honvédelmi tárca vezetője a keleti országrészbe csoportosított erők és eszközök készenlétéről, feladatairól, illetve az aktuális ukrajnai helyzetről szóló tájékoztatót hallgatta meg. Mint ismert: a Magyar Honvédség kijelölt erői február 24-én érkeztek a térségbe, és azóta a folyamatosan erősödő magyar katonai jelenlét garantálja hazánk biztonságát.

A honvédelmi miniszter elmondta: a mai nap során a Keleti Pajzs 2022 elnevezésű feladatban részt vevő harccsoportokat keresték fel. A látogatás során meggyőződtek a katonák által végzett feladatok rendszeréről, felkészültségükről, elhelyezési és ellátási körülményeiről. Ezt követően az egyik határátkelőnél találkoztak a humanitárius segítségnyújtási feladatokban résztvevőkkel, köztük az ő munkájukat segítő katonákkal.

A határhoz közel telepített felderítési elemek megtekintése során Benkő Tibor hangsúlyozta: jól látható, hogy az orosz-ukrán háború egy rendkívül intenzív módon zajló támadó hadművelet, ami sajnos már – ha nem is olyan mértékben, mint Ukrajna keleti térségében, vagy Kijev környékén – Nyugat-Ukrajna területét sem kíméli, ugyanis a napokban ott is történtek rakéta- és bombatámadások. „A Magyar Honvédség katonái minden eshetőségre felkészültek és szükség esetén képesek azonnal reagálni annak érdekében, hogy Magyarországtól távol tartsák a fegyveres konfliktust, mert Magyarország nem sodródhat bele ebbe a háborúba, hiszen ez a magyar emberek érdeke” – emelte ki a honvédelmi miniszter. 

Benkő Tibor kiemelte: a látottak alapján a katonák felkészültek, körültekintőek és elszántak. „Tudják feladataikat, érzik, hogy az emberek számítanak rájuk. Rendkívül pozitívan nyilatkoztak az elhelyezési körülményeikről, az ellátásról, a nekik nyújtott szolgáltatásokról, amelyet – többek között – a helyi települések vezetőitől és az emberektől kapnak. Ami felemelő érzés, hogy a települések lakói úgy érzik, hogy katonáink a “mi fiaink”, akikben megbízhatnak és akikre számíthatnak” – tette hozzá a tárcavezető. 

Benkő Tibor leszögezte: „a feladattal járó terhelést jól bírják katonáink. Minden beosztásban – legyen szó vezetőkről, végrehajtó, kiszolgáló vagy biztosító állományról – lelkiismeretesen, odaadóan, nagy áldozatvállalással végzik feladataikat, amiért elismerés és köszönet illeti őket. Amennyiben a helyzet tovább eszkalálódik, s ha Nyugat-Ukrajnában a háborús helyzet még közelebb kerül hazánk határaihoz, akkor újabb erőket csoportosítunk hazánk keleti területeire, hogy gondolkodjunk hazánk és a magyar emberek biztonságáról.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában