Szakmai vélemény: jöhet a negyedik oltás

Ezt olvasta már?

A jelenleg rendelkezésre álló vakcinák, úgy tűnik, hogy valamilyen mértékben minden variáns, így az omikron ellen is védelmet nyújtanak – mondta érdeklődésünkre Falus András immunológus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

“Mi, emberek jelentősen eltérünk egymástól, csak egy átlagot tudunk mondani a vakcinák hatásáról, de azt például tudjuk, hogy a harmadik oltás mindenkinek ajánlható, és mindenképpen szükséges is. Egyedi eltérések lehetnek, de a harmadik oltás után idővel szükségessé fog válni a negyedik oltás is” – figyelmeztetett Falus András.

De még előtte a harmadik vakcina is millióknak hátravan: amennyiben valaki vektorvakcinát kapott, “a szakma azt mondja, nem helyes ugyanúgy vektorvakcinát kérni”.

“Mi azt javasoltuk, hogy

vektoros után mRNS, esetleg kínai.

A kínaival a probléma az, hogy idős embereknél nem igazolták, nem is próbálták ki a kínaiak ennek a hatékonyságát.

Ha viszont kínai volt az első kettő, vektoros vagy mRNS-vakcina is lehet a harmadik”

– részletezte az immunológus professzor.

Amennyiben valaki mRNS-vakcinát kapott, ugyanazt érdemes újra adni

– tisztázta.

“Sajnos már nem igaz az az elképzelés, amit a járvány elején tavaly gondoltunk, hogy a gyerekek, fiatalabbak védettebbek a vírus ellen, ezt megcáfolta az élet és a különböző variánsok, ezért kell oltani a gyerekeket” – folytatta, egyértelműen kijelentve, a szakma a gyerekek oltása mellett áll.

Ha összehasonlítjuk a vírus okozta károkat az oltások mellékhatásaival, szerinte felbecsülhetetlen a különbség.

“A vírus olyan súlyos hatásokat vált ki, olyan másodlagos autoimmun betegségeket okoz, amelyekhez nem hasonlítható sem arányában, sem átlagos súlyosságában az esetleg felvetődő mellékhatás.”

Aki tehát nincs beoltva, megtagadja az oltást, az tulajdonképpen “jó esélyt ad arra, hogy aláírja a saját súlyos betegségét, esetleg halálát”.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában