Koronavírus: Az ellenség kivont karddal rohan felénk, de mi mégis félünk meghúzni a ravaszt

Ezt olvasta már?

Kezünkben a megoldás

Magyarországon ismét berobbant a koronavírus-járvány, és a friss tendenciákból azt látjuk, hogy a negyedik hullám még az eddig legsúlyosabb hullámnál is súlyosabb lehet. A kórházak telítettsége rohamosan növekszik, ismét 100 fölött van az újonnan elhunytak száma. Ha ez így megy tovább, akkor a következő hónapokban további ezrek fognak meghalni, azaz az eddigi 30 ezer feletti összhalálozási mutató eléri a 40 ezret.

A kormány késve és túl enyhén reagált. Októberig Magyarország az egyik leglazább ország volt a járványkezelés szempontjából, a tömegközlekedési eszközökön a maszkviselést csak november 1-től vezette be. Emellett az eddigi félszívű és sikertelen ösztönző politika után az oltások kötelezővé tétele felé lépett, de csak nagyon óvatosan, ugyanis a munkaadókra bízta, hogy oltásra kötelezik-e a munkavállalóikat. Borítékolhatjuk, hogy mindez nem lesz elég a járványterjedés lassítására. A szakemberek további korlátozásokat sürgetnek, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig már arról beszélt, hogy a szigorítások visszavetik majd a gazdasági aktivitást.

Mindezt el lehetne kerülni egy nagyon egyszerű megoldással: ha mindenki számára kötelezővé tennék az oltást.

Az sajnos nem működőképes megoldás, hogy lehetővé tesszük a munkaadónak a saját hatáskörben elrendelhető kötelező oltást, mert vagy a munkavállaló élhet a felmondás lehetőségével, vagy a munkaadó fél elrendelni ezt a várható felmondások miatt. Feszes munkaerőpiacon ez a megoldás várhatóan nem elegendő. Az is csak részlegesen oldaná meg a dolgot, ha a franciák mintájára az egyes szolgáltatások igénybevételét kötnék oltáshoz – az oltatlan egyszerűen elkerüli ezeket a helyeket, és probléma megoldva. Az olasz megoldás sem elég, ha a munkavállalás feltételévé tesszük az oltást, mert a munkavállaló – ha nagy áldozatot is hoz – élhet a felmondás lehetőségével, miközben a vírust gond nélkül tovább terjeszti. A valódi megoldást a mindenki számára kötelezően előírt oltás jelentené (kivéve akik egészségügyi okok, például anafilaxiás reakció miatt nem vehetik azt fel). Egy ilyen szabályozás esetén ha valaki nem oltatná be magát, az jogsértést követne el. Nem maradna választás.

Bevezethet az állam kötelező koronavírus-védőoltást?

Az első kérdés, ami egy ilyen forgatókönyv esetén azonnal felmerülhet, hogy ilyet jogilag meg lehet-e egyáltalán tenni. A felnőttkorban előírt kötelező védőoltás nyilvánvalóan egy új helyzet, amelyet egészen biztosan vizsgálni fognak majd a bíróságok. Az alkotmánybíróságok és legfelsőbb bíróságok pedig nem az egészségügyi járványhelyzet figyelembe vételével döntenek, hanem kizárólag a jogelvekre és a gyakorlatra alapozva hozzák meg a döntésüket, és adnak ezzel precedenst a jövőre nézve. Legalábbis elméletben, az észérvek ugyanis néha a korábbi jogértelmezés felülbírálására ösztönözhetik a taláros testületeket, ahogy ez történt például a német alkotmánybíróság EKB kötvényvásárlásait érintő ügyben. Történhet ez hasonlóképp a kötelező oltásokkal is, és még az amerikai Legfelsőbb Bíróság is felülbírálhatja ítéletét, amelyben elkaszálta az egyes munkahelyeken kötelezővé tett oltások bevezetését.

Felelős előrejelzést így azzal kapcsolatban egyelőre nem is lehet tenni, hogy a bíróságok hogyan döntenek erről, de a kérdés nem is ebből a szempontból fontos most. A mai modern államok gyakorlatában is számos olyan, kikényszerítő erejű jogi döntéseket látunk, amelyekkel nem mindenki ért egyet, az egyén szabadságát, önrendelkezését valamilyen módon korlátozzák annak érdekében, hogy a közösség számára összességében előnyösebb legyen. Csak néhány példa:

  • Senkitől nem kérdezik meg, hogy szeretne-e adót fizetni. Bolti vásárláskor kifizetjük a hozzáadott-érték adót, bérünk átutalásakor a munkáltató (jobb esetben) levonja az adót és átutalja az adóhivatalnak. Az államok olyannyira nem szeretnék, hogy a lakosság maga döntsön adókötelezettségéről, hogy az alkotmányokba sokszor bele is írják a költségvetést érintő törvényekről szóló népszavazás tilalmát (itthon is ez a helyzet).
  • Aktuális példa a jegybankok esete. Melyik jegybank kérdezte meg a lakosságot, hogy az inflációs nyomás erősödése esetén megemelje-e a kamatokat? Ilyen helyzetben a jegybankok kíméletlenül szigorítanak, még akkor is, ha a kamat fél százalékos emelkedése valakinek már a törlesztőképesség elvesztését, végeredményben az utcára kerülést jelenti. A jegybank azért dönt mégis így, mert az elszálló árak mindenkinek fájdalmat okoznának – tehát a sokak érdekét védi a kevesekkel szemben.
  • Gondoljunk csak a háborús helyzetre: ha megtámadják az országot, a kormány gondolkodás nélkül besorozhatja a hadra fogható lakosságot, és tömegével küldi a frontra őket, ahol ezrek halhatnak meg azért, hogy a milliók érdekét megvédjék. A besorozott katonának nincs sok választása: megy a harctérre, vagy jogszabálysértést követ el.
  • A fenti, pénztárcánkat érintő példák nem feleltethetők meg az egészségünket érintő kérdésekkel. Kanyaró, mumpsz, tetanusz, rubeola – csak néhány a számos kötelező védőoltás közül, amit gyerekkorunkban megkapunk. Senki nem kérdez meg sem minket, sem a szüleinket arról, hogy akarjuk-e – és általában a szülők sem kérdőjelezik meg a vakcina biztonságát és hatékonyságát.

A fenti lista csak egy kis ízelítő volt azon intézkedések tengeréből, amikor az állam a kisebbség – vagy akár a széles többség – akarata ellenére kikényszeríthető erejű döntést hoz. Persze minden fenti eset egy-egy részletben eltér a koronavírus elleni kötelező védőoltástól, csak épp a lényeg azonos:

a kormányzatok azért hoznak az egyének érdekét sértő döntéseket, mert az a teljes társadalom érdeke.

Így tehát hiába gondolják azt sokan bármilyen okból, hogy nem akarják felvenni az oltást, ha a társadalom érdeke azt kívánja, az államnak vannak olyan szempontjai, sőt, a mindennapokban alkalmazott elvei, amelyek alapján az egyén akaratával szemben kikényszeríthető erejű döntést hozhat.

A kérdés inkább így hangzik: megteheti-e, hogy nem vezeti be a kötelező védőoltást?

Az állami kényszermonopólium mögötti morális elv az, hogy bizonyos társadalmi funkciókat az egyén és a piac nem tud betölteni. Ilyenek a közszolgáltatások, a honvédelem, ilyen az egyre fontosabb környezetvédelem és stb. Ezekben az esetekben azért sérti az egyes egyének érdekét az állam, mert a teljes társadalomnak – és így végeredményben az egyének döntő többségének – ez az érdeke. Egyéni szinten viszont, önszántunkból, szinte képtelenek vagyunk a saját érdekeinkkel ellentétes döntéseket hozni, mert a közösségi érdek érvényesülését távolinak érezzük.

Az oltásoknál azért speciális a helyzet, mert itt csak nagyon kevesen vannak, akiknek a valós érdeke sérülne a kötelezővé tétellel. A koronavírus elleni oltások közül szinte majdnem mindegyiknek lehet mellékhatása: az AstraZeneca és Johnson&Johnson vakcinája vérrögöket, a Pfizer arcbénulást és szívizomgyulladást okozhat, utóbbit a Moderna vakcinája is (a Szputnyik és Sinopharm mellékhatásai kevésbé ismertek, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek). Mindezek olyan ismert tények, amit senki nem akar elhallgatni. Akit kötelezően oltásra kényszerítene az állam, és az oltás miatti komplikációktól szenvedne, miközben a koronavírus-fertőzés egyébként enyhe lefolyást okozna nála, annak az érdekét egyértelműen sértené az ilyen jellegű kormányzati intézkedés.

Csakhogy ettől még nem kérdés, hogy a társadalom egészére vonatkozóan mégis helyes döntést hozna a kormány, a számok ugyanis magukért beszélnek.

A koronavírus elleni oltás súlyos mellékhatásai olyan elenyészőek, hogy a több tízezres tesztminta ki sem tudta azt mutatni, feltárásukhoz sokmilliós minta kellett. Ezzel szemben hatékonyságuk bizonyítottan magas: vagyis a súlyos mellékhatás kisebb, mint 0,001%-es esélye áll az egyik serpenyőben, a másikban pedig a koronavírus súlyos lefolyása elleni 95% feletti védelem (a második és harmadik oltást követő 3-6 hónapban).

Nézzünk egy elméleti példát, ahol minden egyes ember találkozik a vírussal. Vegyünk egy 8 millió főből álló populációt:

  • ha mindenkit beoltanak, az oltás utáni hónapokban 95%-os súlyos lefolyás elleni védettség feltételezése, és a vírus 5%-os súlyossági rizikófaktora mellett 80 ember szenved el súlyos mellékhatást közvetlenül az oltástól, és 20 ezer fő esetében alakul ki súlyos koronavírus-fertőzés akkor is, ha be van oltva. Közülük nagyjából 16 ember hal meg az oltás miatt, és 4000 a koronavírus szövődményében.
  • Ha ugyanez a minta 60%-os átoltottságot élvez, akkor ugyan 48 embernek lesz csak súlyos mellékhatása az oltástól (10-en bele is halnak), de 160 ezer ember kerül kórházba, és közülük 32 ezren meg is halnak.
  • Szigorúan elméleti szcenárió, de az oltások hatékonyságát ez szemlélteti a legkiválóbban: ha senkit nem oltanak be, akkor senki nem hal meg az oltások mellékhatásától és nem is szenvedi el azokat, de 400 ezer ember kórházba kerül, és 80 ezren meg is halnak.

A fenti példák számai hozzávetőlegesek, de ha azzal is számolunk, hogy időnként még az egészségügy túlterhelődése is bekövetkezik, akkor akár még nagyobb különbségek is lehetnek az egyes szcenáriók között.

A fenti arányok nem légből kapott számok: mind az oltások mellékhatásánál, mind a koronavírus okozta megbetegedésnél, halálozásnál, mind az oltási hatékonyságnál a tudományos vizsgálatok szerint rendelkezésre álló adatokból indultunk ki. A fenti számolást a cikk szerzője nagyjából 10 perc alatt végezte el, tehát széles körben rendelkezésre álló, könnyen értelmezhető adatokról van szó, amelyek ott vannak a döntéshozók asztalánál is.

Ilyen egyértelmű számokat látva nem is az a kérdés, hogy a kormányzat megteheti-e, hogy kötelezővé teszi az oltást, hanem megteheti-e, hogy nem.

Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy az oltatlanok saját felelősségük szerint dönthetnek úgy, hogy az 5%-os eséllyel teszik ki magukat súlyos egészségügyi problémának a 0,001%-os esély helyett, hanem arról, hogy a súlyos járványlefolyás miatt az egészségügy normál működése leáll és átáll teljes járványüzemmódra, a gazdasági tevékenységet ismét korlátozzák, kitesszük magunkat a mutálódás okozta veszélyeknek, stb. Megteheti-e a kormány, hogy a mindezt sikeresen megakadályozni képes, immár tömegesen rendelkezésre álló eszközt nem veti be?

Itt még ki kell térni egy fontos érvre, amit az oltástól elzárkózók rendszeresen hangoztatnak: ez pedig az oltás lehetséges hosszú távú mellékhatása. Ha később, évek folytán a koronavírus elleni vakcina súlyosabb egészségügyi gondokat okozna, mint maga a vírus, akkor nyilván a teljes társadalom számára előnytelen döntés született. Csakhogy erre szinte semmi esély nincs. Ha a korábban tömegesen beadott vakcinák közül egy sem okozott nagy számban egészségkárosodást az oltások beadása után évekkel, miért pont a koronavírus elleni vakcina fog? Az új technológia nem érv: a korábbi oltások is újak voltak egyszer, és ma is elérhetők régi technológiával készült COVID-oltások (igaz, nem is olyan hatékonyak).

Semmilyen észérv nem szól amellett, hogy ne tegyük kötelezővé mindenki számára a koronavírus elleni védőoltást, és alighanem a realitás rákényszerít majd minket arra, hogy így tegyünk. A kérdés inkább az, eddig miért nem tettünk így?

Miért nem lépték meg, ha ennyire egyértelmű a választás?

A helyzet úgy fest, hogy a mindenki számára kötelező oltások bevezetésének a jogi előzménytörténete, döntéshozói szempontból a morális-etikai alapja is megkérdőjelezhetetlen, és a fentieket látva egy percig nem kérdés, hogy szakpolitikailag is ez a helyes döntés.

Valamiért mégsem lépte meg egyik kormány sem.

Korábban még érv lehetett, hogy a vakcinák csak vészhelyzeti használati engedélyt kaptak, ma már ez sem igaz: van teljes jóváhagyást kapott vakcina. Kísérletek persze vannak az Egyesült Államokban, Olaszországban, Franciaországban, ahol a vakcina felvételéhez kötöttek bizonyos szolgáltatásokat, de ez mégsem ugyanaz, mintha kötelezővé tették volna az oltást.

Van magyarázat: a szakpolitikai szemlélettől megtisztított, hatalomtechnikán alapuló érdekpolitika. A politikusok egyszerűen nem merik magukra haragítani a társadalom oltatlan (országtól függően) 10-50%-át, mert ez a népszerűségük súlyos csökkenéséhez vezetne.

A helyzet primer oka tehát egyértelműen a társadalom egy szeletének határozott elutasítása. Ennek is megvannak a maga okai. Ilyen például a már unásig szajkózott tényező, hogy az interneten mindenféle ellenőrzés nélkül terjed a fals információ, és a tényeket mellőző diskurzusra is egyre több platform áll rendelkezésre. A másik ok egy alapvető változás, ami az egyének gondolkodásmódjában állt be: egyszerűen individuálisabb lett a társadalom, ahol az egyén a rövid távú érdekének minden áron érvényt akar szerezni, nem törődve a közösség hosszú távú érdekével. Az is hozzájárult a helyzethez, hogy a tudomány fejlődése, illetve a viszonylag válságmentes világ miatt kissé elkényelmesedtünk: nem emlékszünk már arra, milyen az, amikor egy a koronavírusnál sokkal súlyosabb járvány tizedeli a lakosságot, mert az oltásokkal kiirtottuk őket. Általában is igaz, hogy az elmúlt évtizedekben az egyén államtól való egyre erősebb függetlensége nem okozott látványos feszültséget, sőt, a többség – különösen a nyugati kultúrában – inkább élvezte annak előnyeit, hogy szabadon élhet. Amikor azonban a kormány az egyénre kényszerítené az oltást annak akarata ellenére, akkor a felszínre kerül a probléma,

a kormányok így tehát azért nem lépik az egyébként szakpolitikailag helyes döntést, mert azzal saját politikai érdekükkel mennének szembe.

Címlapkép: Getty Images

- Advertisement -spot_img

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img