A vírus, ami kezelés nélkül szinte minden esetben a beteg halálához vezet

Ezt olvasta már?

Sokakban felmerült, hogy a globális felmelegedés miatt sok olyan kórokozó kerülhet elő a permafroszt alól, amit sok százezer éve hibernál, és ez komoly fenyegetést jelenthet az emberiség számára. Ezzel szemben van egy vírus, ami már emberemlékezet óta jelen van a környezetünkben, és ha nem kezelik a megfertőződés utáni néhány napban, szinte 100 százalékban halálos.

Ez a veszettség.

A betegséget okozó vírus azért kifejezetten veszélyes, mert egyrészt Antarktika kivételével az összes kontinensen jelen van, és akár három hónapig (vagy akár egy évig) is lappanghat a szervezetben, mire megjelennek az első tünetek – ekkor viszont a legtöbb fertőzött számára már túl késő.

Az emberek leggyakrabban állati harapás útján kapják el, a WHO szerint az esetek 99 százalékában kutyaharapás után. A vírus a nyállal terjed, így az az érdeke, hogy rávegye a gazdatestet, hogy minél több állatot megharapjon. Ezt úgy tudja megtenni, hogy az idegrendszert támadja, így például nem mindegy, hogy hol harapják meg az embert – minél rövidebb az út az agyig, annál hamarabb jelennek meg a tünetek.

Az állatoknál és az embereknél nagyon hasonló a betegség lefolyása. A lappangási idő után először influenzás tünetek jelentkeznek: láz, fáradékonyság, levertség, gyengeség. Emellett megjelenhet viszketés és a seb körül égő érzés is.

Ezután, ahogy az agy egyre jobban begyullad, megjelenik a feszültség, paranoia, szorongás, hidrofóbia (a betegek félnek a víztől, mert nehezen nyelnek) és néha légiszony (azaz a huzattól vagy friss levegőtől való félelem).

Ahogy a légúti betegségeket okozó vírusok köhögésre ingerlik az embert, hogy tovább terjedjenek, a veszettséget okozó vírus arra veszi rá az fertőzötteket, hogy harapjon. Az ingerlékenységhez és agresszióhoz fokozott nyáltermelés is jár. A kutyák ebben a mániákus harapós időszakban rekedten ugatnak és gyakran emészthetetlen tárgyakat is megesznek (például fát, követ, szalmát, szögeket). Ezt kóborlási kényszer követi, akár 100 kilométert is képesek megtenni (ez a fertőzött emberekre is igaz), mielőtt beáll az utolsó, paralízises stádium, ami alatt először a végtagok bénulnak le, majd a teljes test, míg a beteg meg nem hal.

Kiskutyát oltanak be veszettség ellen az indonéziai Bali Karangasem kerületében 2010-ben. Azután indult az oltási akció, hogy a szigeten 2008 és 2010 között több mint 90 ember halálát okozta a veszettség – Fotó: Ulet Ifansasti / Getty Images
Kiskutyát oltanak be veszettség ellen az indonéziai Bali Karangasem kerületében 2010-ben. Azután indult az oltási akció, hogy a szigeten 2008 és 2010 között több mint 90 ember halálát okozta a veszettség – Fotó: Ulet Ifansasti / Getty Images

Egy ritkább változata a paralízises veszettség, ami a feljegyzett esetek nagyjából 20 százalékáért felel. Ez hosszabb ideig tart, mint az agresszív veszettség: először a harapás helye körüli izmok bénulnak le, az ember lassan kómába esik, majd meghal. Gyakran félrediagnosztizálják, így a 20 százalék nem egy bombabiztos adat, a valós szám magasabb lehet.

Szerencsére Louis Pasteur és Émile Roux 1885-ben kifejlesztett egy védőoltást, így nagyot zuhant a veszettségbe belehalók száma, azóta pedig sokat fejlődött a technológia. Ma már két vakcinatípus is létezik: az egyik egy megelőző anyag, amit általában azok kapnak, akik sokat dolgoznak állatokkal (állatorvosok, állatkerti dolgozók), a másik pedig a harapás utánra van, de ahhoz, hogy hatékony legyen, minél hamarabb be kell adni. Az időben beadott vakcina szinte 100 százalékos hatékonyságú. Fontos, hogy annak is meg kell kapnia az utólagos oltást, aki a megelőzőt is megkapta, csak kevesebb adagot.

Csak szinte teljesen reménytelen

Lévén, hogy van védőoltás, nem véletlen, hogy ma már nem nagyon hallunk Magyarországon pusztító veszettségjárványról. 1890 és 1927 között 706 ember halt bele itthon igazoltan a fertőzésbe. 1928-tól 1938-ig 28-an, 1937-ben négyen, 1938-ban pedig egy ember. Magyarországon utoljára 1994-ben halt bele valaki a fertőzésbe.

Bár kezelés nélkül szinte minden fertőzött belehal a szövődményekbe, nagyon, nagyon ritka esetekben vannak kivételek. Az első feljegyzett teljesen kezeletlen túlélő (korábban volt öt eset, amikor csak részleges kezelést kaptak a fertőzöttek, mégis túlélték) egy 15 éves wisconsini lány, Jeanna Geise volt, akit a 2000-es évek elején megharapott egy denevér. Csak a súlyos tünetek jelentkezésekor került kórházba, de ezeket szinte egy beteg sem éli túl. Az orvosai felvetették, hogy az immunrendszere le tudná győzni a fertőzést, de nincs elég ideje, mert a vírus túl hamar végez az aggyal. Mivel úgy tűnt, hogy szinte biztosan meghal, utolsó kétségbeesett próbálkozásként mesterséges kómába tették, így Geise végül felépült – bár csak komoly mellékhatásokkal, újra meg kellett tanulnia beszélni, állni és járni.

Az orvosai megoldásából fejlesztették ki a Milwaukee Protocolt, de a kóma veszélye miatt sok orvos szerint etikai problémákat vet fel – arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben nem sikeres. Geise felépülése után 2011-ig 25 esetből hárman élték túl a protokollt, de kettő a kórházból való távozás után mégis belehalt a kóma szövődményeibe. Sok kutatóban felmerült, hogy nem a kóma mentette meg Geise életét, hanem az, hogy a vírus egy gyengébb változata fertőzte meg. Mivel a denevér nem került elő, ezt akkor nem sikerült kideríteni.

A halálos esetek 95 százaléka Ázsia és Afrika szegényebb, vidéki régióiban fordul elő. Hiába létezik a megelőzésre és utólagos kezelésre való védőoltás is, a legveszélyeztetettebbek nem mindig jutnak el kórházba, és nem is nagyon tudják megfizetni – főleg, hogy megelőző oltás nélkül négy adag vakcinára van szükség a teljes kezeléshez.

Arról nem is beszélve, hogy a leghatékonyabb minden kutya beoltása lenne, ami pont ezeken a területeken a költség miatt szintén elképzelhetetlen. A WHO szerint évi 59 ezer ember hal bele a veszettség szövődményeibe.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában