WHO: a járvány nagyon veszélyes kiújulása fenyeget Európában is

Ezt olvasta már?

“Az az elgondolás, hogy mindenki védett, és minden visszatér a régi kerékvágásba, nagyon veszélyes feltételezés, a világ bármely részéről van szó” – mondta a WHO-vezető.

Ryan kijelentette, hogy minden országnak magának kell döntenie, az egyéneknek – közöttük a védőoltásban nem részesülőknek – vállalniuk kell a felelősséget magukért és másokért, meg kell óvni a kórházakat a túlterheltségtől egy újabb járványhullám esetén.

A veszélyhelyzeti igazgató szerint a járvány nagyon veszélyes kiújulása fenyeget szerte a világon, így Európában is.

“Szeretném megkérni a kormányokat, ne herdálják el az eddig elért eredményeket” – jelentette ki Ryan genfi sajtótájékoztatóján.

“Tévedés azt hinni, hogy a fertőzöttek száma az oltások miatt nem fog nőni” – mutatott rá a WHO-vezető, emlékeztetve, hogy alacsony az átoltottság, és nem ismert, hogy a beoltott személy terjesztheti-e a betegséget.

A nyitás előtt Boris Johnson brit kormányfő kijelentette, hogy járványhelyzet javulhat a nyár és az iskolai vakációk beköszöntével.

Ryan kijelentette, úgy véli, hogy a brit tudósok “nagyon is a tudatában vannak a különböző mutánsok, így a delta variáns jelentette veszéllyel”.

A WHO felszólította azokat az országokat – közöttük az Egyesült Államokat és Svájcot -, amelyek a 12-15 éves gyermekeket is oltják, hogy a gyermekek oltása helyett helyett adják át a védőoltásokat a szegény országok vakcinával való ellátását segítő Covax programnak, hogy segíthessék az egészségügyi dolgozók és az idősek immunizálását az alacsony jövedelmű országokban.

“Nem a gyermekek korosztálya szenved a legtöbbet” – mondta Ann Lindstrand, a WHO vakcinaszakértője. “Ezek a felnőttek, a veszélynek kitett egészségügyi dolgozók” – hangsúlyozta.

Maria van Kerkhove, aki a Covid-19 elleni fellépést irányítja a WHO-n belül, a közelmúltban kijelentette: a vírust csak az összes járványügyi szabály egyidejű alkalmazásával lehet legyőzni.

Van Kerkhove szerdán hangsúlyozta, hogy több mint kéttucatnyi országban erőteljesen növekszik a fertőzöttek száma.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, aki bejelentette, hogy a hivatalosan nyilvántartott halálesetek száma szerdán meghaladta a négymilliót, aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy “egyes országok, ahol magas az átoltottság, a következő hónapokban enyhítésre készülnek, és feloldják a szociális közegészségügyi intézkedéseket, úgy tesznek, mintha vége lenne a világjárványnak”.

“A variánsok gyors kialakulása és az immunizálásban fennálló megdöbbentő egyenlőtlenség miatt a világ minden térségében túl sok országban jelentős az új fertőzöttek és kórházi ápolásra szorulók száma”.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz hangsúlyozta, hogy erkölcsileg védhetetlen és közegészségügyi szempontból hatástalan a gyorsan mutálódó és emberről emberre egyre erőteljesebben terjedő vírussal szemben az az oltási nacionalizmus, amellyel a gazdag országok megszerezték a Covid-19 ellenes védőoltások legnagyobb részét.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img