Varga Judit: Hollandiában lelőnek egy újságírót, mégis a magyar sajtószabadságot féltik

Ezt olvasta már?

A nemzetközi lejárató kampányok ellenére Magyarországon valódi, kiegyensúlyozott szabad sajtó működik és valódi médiapluralizmus érvényesül. Aki nem hiszi, nézzen körül az újságosoknál, a benzinkutakon vagy az interneten. Magyarországon az újságírók békében végezhetik a munkájukat, minden körülmény adott ehhez, az újságírói vélemény szabad, írja Varga Judit közösségi oldalán.

Ezzel szemben az elmúlt években az Európai Unió több tagállamában azért gyilkoltak meg újságírókat, mert a munkájukat végezték. Kedden az európai “mintaállamban”, Hollandiában lőttek meg egy oknyomozó újságírót, aki jelenleg is az életéért küzd. Innen is imádkozunk, hogy felépüljön!

Persze tudjuk, hogy az olyan „függetlenobjektív” szervezetek, mint az Újságírók Határok Nélkül szerint Magyarországon nem létezik szabad sajtó és az újságírók félelemben élnek. 

Szerintem erről most inkább Mark Rutte holland kormányfővel beszélgessenek! 

Magyarországon a sajtószabadság köszöni szépen, jól van, nem kér az újabb politikai lejárató hadjáratból! – zárja bejegyzését az igazságügyi miniszter.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img