Újra meg fogja támadni Kijevet az orosz haderő

Ezt olvasta már?

A Meduza riportja szerint egy hét leforgása alatt drámaian változott a helyzet Ukrajnában, az orosz csapatok azzal, hogy a teljes haderőt keletre összpontosították napok alatt jelentős területeket tudtak szerezni. A mostani állás szerint hamarosan körbezárhatnak (vagy mostanra körbe is zártak) 10 ezer ukrán katonát. Két várost, Szeverodonyecket és Liszicsanszkot már megkerülték, vagyis csak idő kérdése, hogy a háború előtt 100 ezres lakosságot számláló városokat elfoglalják. Amennyiben sikerül teljesen elfoglalni Luhanszk és Donyeck régiókat, Moszkva figyelme ismét az ukrán fővárosra összpontosulhat.

A riport szerint Donbaszban egyszerre több irányból nyomulnak előre az orosz csapatok, az elmúlt napok tanulsága pedig az, hogy gyorsan képesek elfoglalni a településeket. Szintén megfigyelhető, hogy Kelet-Ukrajnában egyre több helyen vonulnak vissza az ukrán katonák, mivel attól tartanak, hogy bekerítik őket.

A függetlennek számító orosz újság kiemeli, hogy amennyiben nem sikerül az ukránoknak megállítania az oroszok donbaszi előrenyomulását, akkor jelentős számú katonát veszíthetnek.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a három irányból indított új keleti offenzíva egyik ponton sem akadt el, mindenhol sikereket érnek el az oroszok. Az ukránok rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen a 10 ezer főt számláló keleti haderő egy olyan területet próbál megvédeni, amelyet hamarosan három irányból ér majd támadás.

Egyre nagyobb sikereket érnek el az oroszok Kelet-UkrajnábanForrás: AFP/Russian Defence Ministry / Sputnik

Emellett azzal, hogy jelenleg csak Kelet-Ukrajnában zajlik aktív szárazföldi offenzíva a logisztikai nehézségek is jelentősen mérséklődtek, mivel a donyecki és a luhanszki népköztársaságok irányából javarészt biztonságosan el tudják juttatni a frontra a lőszereket, üzemanyagot és az élelmet.

Közben elindult a mozgósítás a két szakadár népköztársaságban, Moszkva pedig célul tűzte ki, hogy év végére 100 ezer új katonát állítanak készenlétbe. A népköztársaságban lévő, főleg önkéntesekből összeálló alakulatok nagy valószínűséggel a már Szíriában is használt, kissé elavultnak számító T-62-es tankokat kapnak majd, de már rövidesen képesek lesznek csatlakozni a harcokhoz.Mindezt megerősíti az a tény is, hogy nemrég egy ilyen típusú tankokat szállító tehervonatot fényképeztek le, vagyis zajlanak az előkészületek.

Az oroszoknak a tüzérség szempontjából jelentős előnye van. Ezt az ukránok a Nyugatról érkező, az oroszokénál nagyobb hatótávú lövegekkel próbálták meg áthidalni, de egyenlőre a fegyverek nem hozták meg a várt áttörést, az erőviszonyok nem egyenlítődtek ki.

Újra az asztalon vannak Kijev elfoglalásának terveiForrás: Sputnik via AFP/Konstantin Mihalchevskiy

Az oroszok továbbra is kitartnak az akár három-négy irányból indított támadások mellett. A cél rövid távon nem az ukrán hadsereg totális megsemmisítése, hanem a lokális áttörések. Ez viszont azzal jár, hogy Moszkvának bizonyos időnként “le kell állítania” az offenzívát, hogy átcsoportosítsa a csapatokat és új irányból támadjanak.

A Meduza két forrása is arról számolt be, hogy Moszkvában az elmúlt hét sikereit látva ismét asztalra került Kijev elfoglalásának terve. Vlagyimir Putyin belső körei most úgy látják, hogy néhány hónapon belül elérhetik a győzelmet Ukrajnában. A “minimális elvárás” az volt, hogy május végére elfoglalják Donyeck és Luhanszk régiókat.

Az utóbbi esetében ez a cél gyakorlatilag megvalósult, már csak Luhanszk 5 százaléka van ukrán kézen, előbbi esetében viszont árnyaltabb a kép, ott még a területek 40 százaléka tartozik Kijevhez, bár az elmúlt héten itt is jelentős sikereket értek el az oroszok.

A végső, “maximális cél” viszont továbbra is Kijev elfoglalása. Márciusban ezt már megpróbálták, de akkor közel sem vetettek be akkora haderőt, hogy sikeres lehessen az akció. Amennyiben viszont a keleti offenzíva sikeres lesz, a teljes orosz haderőt képesek lesznek Kijev megszerzésére összpontosítani.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában