Tüntetés az közmédiánál: „100 milliárdból keltenek gyűlöletet nap

Ezt olvasta már?

Néhány száz ember vett részt a Szél Bernadett és a Hadházy Ákos szervezte tüntetésen az MTVA-székház előtt az óbudai Kunigunda utcában. Korábban az már eldőlt, hogy a tüntetéshez nem csatlakoztak az ellenzéki pártok, ennek megfelelően volt meglehetősen mérsékelt az érdeklődés.

Fél három után nem sokkal előbb Szél Bernadett beszédében azt mondta: az MTVA épülete ma a szabadság hiányát szimbolizálja.

Ez az intézmény reggeltől estig a kormánypropagandát sugározza. (…) A közmédia egy politikai küldetést hajt végre Magyarországon.

Szél továbbá hangsúlyozta, hogy amit a MTVA tesz, az „végtelenül káros az egész magyar közösség számára”, megosztottságot és „gyűlöletet keltenek több mint 100 milliárd forintból nap mint nap”. Arra kérte a vele szimpatizálókat, hogy mondják meg minden ismerősüknek, hogy ne higgyék el, amit „ez a tévé sugározza, mert tömény hazugság”, majd arról beszélt, hogy az ellenzéki oldalon mindannyian „áldozatai vagyunk ennek a hazugságnak”. Megjegyezte: amikor a tüntetésre érkezett, a rendőrök alig akarták beengedni. “A szabad és tisztességes választások elemi feltétele, hogy legyenek viták anélkül, hogy elvitatnák tőlünk a nemzethez való tartozás jogát és a hazaszeretetünket csak azért, mert mást gondolunk a világról, mint ők” – mondta Szél.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ezek után Hadházy Ákos azt mondta, “1956-ban nem volt koronavírus, nem volt járványveszély. De akik odamentek, azok vállaltak egészségügyi kockázatot, hisz az ólomgolyó legalább olyan egészségügyi kockázat, mint a koronavírus.”

Ez a kormány nem kormányoz, hanem kampányol

– folytatta, megjegyezve, hogy “évek óta nem engednek be ellenzéki politikust ebbe az épületbe.” A független ellenzéki képviselő szerint a közmédia volt az első olyan közintézmény, amelynek az ajtaját a hatalom berúgta. „Pár napja a Legfelső Bíróság ajtaját is berúgták.”

Az ugyanakkor – tette hozzá –

nem véletlen hogy a közmédiát szállták meg. Amíg piszkos és hazug propaganda gépezet létezik, addig a hatalom is piszkos.

Szerinte nem jöttek el túl sokan az eseményre, de akik igen, azok  megüzenték, „hogy addig csináljuk, amíg győzünk, vagy bele nem halunk.” Hadházy beszédében többször szóvá tette, hogy lehetnének többen, sőt, Jakab Péter krumplizását is szóvá tette, azzal az éllel, hogy nem szabad azokat lenézni, akik krumpli miatt szavaznak a hatalomra.

Galkó Balázs szavalása után aztán a balhéjairól ismert Bede Zsolt jelent meg a színpad mögött, és Hadházy Ákost vette célba. Volt egy kis szóváltás köztük, néhány káromkodás is hallatszott (nem tudni kitől), majd Hadházy Ákos otthagyta a kormánypropagandistát. Bede azt kiabálta a távozó képviselő után, hogy “200-an vagytok, hallod?”.

Az autós tüntetés és dudálás ezután kezdődött.

Az eseményen komoly rendőri jelenlét is volt.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában