Túlterhelés veszélyezteti a kanadai egészségügyi rendszert

Ezt olvasta már?

Túlterhelés veszélyezteti a kanadai egészségügyi rendszert, mert elképzelhető, hogy az év végére akár megnégyszereződik a koronavírusos betegek száma az országban – figyelmeztetett pénteken Justin Trudeau miniszterelnök. A legnagyobb város, Toronto ismét kijárási korlátozásokat vezet be az újonnan regisztrált esetek nagy száma miatt, és hasonló intézkedéseket hozott már több tartomány.

Trudeau arra kérte a kanadaiakat, hogy csak a szükséges esetekben mozduljanak ki otthonukból. Kijelentette: már nyilvánvaló, hogy a karácsonyt nem lehet majd úgy megünnepelni, mint általában. Mindazonáltal elutasította, hogy a kormány az egész országra kiterjedő korlátozásokat vezessen be.

Theresa Tam országos tiszti főorvos nem sokkal korábban azt mondta: év végére akár 60 ezer is lehet majd a napi új fertőzések száma, ha az emberek nem tartják be a járványügyi korlátozásokat, de ha betartják, akkor is 20 ezer fölé fog nőni, miközben most még ötezer alatt van ez a szám.

A koronavírus-járvány miatt átlátszó műanyaggal borított, kupola alakú sátorban vacsoráznak a vendégek egy étterem teraszán Torontóban október 21-énForrás: MTI/AP/The Canadian Press/Nathan Denette

Doug Ford ontariói kormányfő bejelentette, hogy Torontóban és a közeli Peel régióban hétfőtől 28 napra kijárási korlátozások lépnek életbe.

A kereskedelmi és a szolgáltató egységek továbbra is működhetnek, de csak oly módon, hogy a vásárlók, vendégek minimálisan találkozzanak a kiszolgáló személyzet tagjaival.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában