Garrett Wales egy 10 napos vadászaton vett részt Zimbabweban, amikor a helyiektől meghallotta, hogy egy óriási emberevő krokodil él az egyik tóban. Mivel attól tartott, hogy a helyiek veszélyben vannak, ezért úgy döntött, hogy levadássza az állatot – írja a DailyStar.
A zimbabwei Savé-völgy egyik helyi tavában élő krokodilt a helyiek csak „emberevő dinoszaurusznak” nevezték. Legenda övezte az elképesztő méretekkel rendelkező állatot, amit a helyiek szerint senki nem látott még, azonban érzik, hogy a tóban lapul.
Garrett e szavak hallatán úgy döntött, hogy levadássza a lényt, mert ha valóban létezik, akkor veszélyt jelenthet a környékre.
Néhány vezető segítségével elhelyeztek egy csalit, amelyet azonban nem evett meg az állat.
Másnap azonban Garret meglátott valamit a nádasban. Bár nem tudta pontosan, hogy mi lehet az, de azt gondolta, hogy csak is a krokodil lehet.
Az ötödik napon ismét vízreszálltak, és ekkor végre rátaláltak az állatra. Ekkor a férfi végzett vele.
A vadász szerint kilenc embe kellett hozzá, hogy a csaknem 500 kilós krokodilt egy teherautóra tegyék.