Teljes anarchia: rendkívüli állapotot rendeltek el Kazahsztánban – videó

Ezt olvasta már?

Rendkívüli állapotot rendeltek el egész Kazahsztán területére szerda este az üzemanyagár-emelés miatt több napja tartó erőszakos tüntetések miatt.

A rendkívüli állapot elrendelését a kazah közszolgálati televízió jelentette be. Korábban az államfő a fővárosban, Nur-Szultanban (az egykori Asztanában), illetve Almatiban hirdetett ki rendkívüli állapotot és vezetett be kijárási tilalmat este tizenegy és reggel hét óra között.
Az internet- és a mobiltelefon-hálózatot az egész ország területén blokkolták szerdán.

Almati terület székhelyén, Taldikorganban a tüntetők ledöntötték a korábbi elnök, Nurszultan Nazarbajev 2016-ban felállított szobrát – jelentette a KazTag hírportál.

Az ország legnagyobb városában, Almatiban, amelynek repülőterét szerda este elfoglalták a tüntetők, több tucatnyi tiltakozó behatolt a kazah Nemzetbiztonsági Bizottság (KGB) helyi központjába, és elfoglalta az épületet.

A városban a szerdára virradó éjszakai zavargások után, amelyek során több mint kétszáz embert állítottak elő, a tüntetők megrohanták a kormány székházát, amelyet feltehetően el is foglaltak.

Rohamrendőrök készenlétben állnak, hogy ha szükséges, megállítsák a tüntetőket Almati központjában, 2022. január 5-énForrás: MTI/AP/Vladimir Tretyakov

A rendőrség hanggránátokkal és könnygázzal próbálta oszlatni a tüntetőket, akik közül többen a rendőröktől elvett gumibotokkal és pajzsokkal voltak felfegyverezve, de nem tudták megakadályozni, hogy behatoljanak az épületbe – jelentették az AFP francia hírügynökség tudósítói a helyszínről.

Korábban szerdán Kaszim-Zsomart Tokajev elnök, aki 2019-ben lépett az országot közel három évtizeden át vezető Nazarbajev helyére, bejelentette, hogy átvette a nemzetbiztonsági tanács elnöki tisztjét. A Kazah Biztonsági Tanácsot eddig a befolyásos veterán politikus Nazarbajev vezette. Az elnök leváltotta Nazarbajev unokaöccsét is a KGB kettes számú vezetői tisztségéből.

Almatiban a tüntetők és a könnygázt és hanggránátokat bevető rohamrendőrség összecsapásai után a rendőrök szerdán a jelek szerint egyes utcákról levonultak. Egy helyi lakos a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy a tüntetők nagy része az elszegényedett külvárosokból és környékbeli falvakból, városokból érkezett. A főtéren vodkát osztottak, és egyesek azon vitatkoztak, hogy a városi bazárba vagy egy tehetős lakónegyedbe menjenek-e fosztogatni – mondta el a helyi lakos, aki szerint teljes az anarchia az utcán, rendőrt sehol sem látni.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img