Szicília kormányzója bejelentette, hogy Lampedusa szigetén ismét zsúfolásig megtelt a migránstábor

Ezt olvasta már?

Az olasz baloldali kormány és Európa helyett az időjárás szabályozza a migránsok érkezését Nello Musumeci jobboldali szicíliai kormányzó elmondása alapján, aki hétfőn közösségi oldalán közölte, hogy ismét több mint 1200-an vannak Lampedusa alig 200 fős regisztrációs központjában.

Óránként érkeztek a migránsokkal teli csónakok Lampedusára vasárnap, ahol huszonnégy óra alatt huszonhat vízi jármű kötött ki, majdnem kivétel nélkül gazdasági bevándorlónak számító tunéziai férfiakkal. A sziget kevesebb mint 200 fős migránstáborában jelenleg 1256-an vannak. A regisztrációs központot utoljára szeptember második hetében ürítették ki, amikor majdnem ugyanennyi személyt két karanténhajóra helyeztek át a koronavírus miatt.

Az érkezéseket az időjárásra, nem a politikára bízzák. Rossz időben kevesebben jönnek, jó időben szünet nélküli a migráció – írta közösségi oldalára a jobboldali Nello Musumeci, a Lampedusa felett is hatáskörrel bíró szicíliai kormányzó.

Szavai szerint mintha az önerőből a tengeren átkelő csónakok nem lennének elegendőek, a karanténhajók tele vannak az (ál)civilhajók szállította bevándorlókkal is. Szorgalmazta, hogy az (ál)civilhajókkal érkezőket más európai kikötőbe vigyék tovább.

A politikus úgy vélte, igaza volt, amikor augusztusban elrendelte a szicíliai kikötők lezárását, mivel az utóbbi hetekben ismételten kiderült, hogy Európa elfordítja tekintetét a Földközi-tengerről és Szicíliáról, a baloldali olasz kormány pedig inkább a szicíliaiak megválasztotta kormányzóval vitázik cselekvés helyett. Nello Musumeci arra utalt, hogy a római kormány hatályon kívül helyezte a kormányzó rendelkezéseit.

A szicíliai vezető hangsúlyozta, hogy az ellenőrizetlen migráció a járványhelyzetet is súlyosbítja. Példaként említette a szicíliai Palermóban pénteken kikötött Open Arms nevű Soros-hajót, amelyen a 76 bevándorlóból 60-an bizonyultak pozitívnak a koronavírustesztek elvégzése után.

„Az Európai Unió ezt vegye figyelembe, amikor szerdán bejelenti a migrációs és menekültügyi reformot” – jelentette ki Nello Musumeci. Aki az egészséghez való jogot védelmezi, rasszistaként van megbélyegezve, akit nem érdekel a leggyengébbek egészsége sem, készen áll önmaga szentté avatására, az ilyen fordított világban nem szabad csodálkozni, ha a félelem bizonytalanságot teremt– hívta fel rá a figyelmet a jobboldali politikus.

A Soros György által finanszírozott német álcivil szervezet, a Sea-Eye Alan Kurdi nevű hajója 133 emberrel a fedélzetén kikötésre vár Lampedusában. Az olasz parti őrség egyelőre nem adott engedélyt, hangoztatva, hogy a német hatóságok visszajelzésére várnak. Ezzel egy időben az olasz hatóságok lefoglalták a néhány napja kikötött Sea-Watch 4 hajót.
A Rhapsody nevű karanténhajón eddig elszigetelt, fertőzésgyanús 900 migránst hétfőtől szállítják a szicíliai Porto Empedocléba. A hajó utána ismét Lampedusa felé veszi útját, és felveszi a migránstáborban lévők egy részét.

A La Repubblica olasz napilap értesülése szerint megkezdődik a tunéziai illegális bevándorlók visszaszállítása. Júliusban hetente két repülőjárattal 40-40 tunéziait szállítottak vissza hazájukba, számukat most havi több mint félezerre emelik.

Az újság megjegyezte, hogy az Európai Bizottság migrációs és menekültügyi reformjától Róma nemcsak a migránsok esetleges elosztását várja, hanem a közös európai visszatoloncolási rendszer elindítását is.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában